Vágólapra másolva!
Hatalmas bravúrt hajtott végre az elmúlt hét végén Tóth Krisztina, aki egyesben és - Póta Georginával - párosban is aranyérmes lett a asztaliteniszezők Pro Tour-sorozatának szentpétervári állomásán. S a német Busenbachban légióskodó ötszörös Európa-bajnoknőnk emellett még városnézésre is szakított időt.

- Amikor elutazott, megfordult a fejében, hogy most nagyon nagyot alakít?
- Igazából nem gondoltam, mert nem tudtam, hogy milyen erősségű lesz a verseny, de azért eléggé elszántan mentem ki. Jól akartam szerepelni, nem csupán résztvenni a versenyen. Az előző hetekben sajnos nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, viszont éppen ezért motivált voltam.

- Az eddigi eredményei között hova helyezi ezt a "duplázását"?
- Mindenképpen előre, még ha nem is volt nagyon erős a mezőny. Ám sokszor a kötelező győzelmek a legnehezebbek. És persze egyéniben Pro Tour-t nyerni mindenkinek az álma. Nekem most másodszor sikerült.

- A hírek szerint párosban úgy nyertek Póta Georginával, hogy előzőleg még soha nem játszottak együtt. Ez igaz?
- Olyannyira, hogy még edzésen sem játszottunk. Mindössze a verseny előtti napon, az edzőteremben gyakorolgattuk a párost. S milyen érdekes, éppen a Pavlovich-testvérekkel játszottunk szetteket, akiket aztán a verseny döntőjében megvertünk.

- A Tóth, Póta páros hosszú távra is tervez?
- Elképzelhető, hogy Ginával folytatom, de a Pro Tour-versenyeken továbbra is Bátorfi Csillával indulok. Ám úgy is fogalmazhatok, hogy ha Csilla már nem játszik a vb-n és az Eb-n, akkor ezeken a versenyeken valószínűleg újra összeáll a Tóth, Póta páros.

Forrás: [origo]

Tóth Krisztina a szentpétervári Megváltó-templom előtt

- Szentpétervár történelmi nevezetességeiből sikerült valamit megnéznie, vagy erre nem jutott ideje?
- Szakítottam kis időt városnézésre is, mert most jártam itt először. S mondhatom, hogy nagyon tetszik Szentpétervár! A verseny előtti nap megnéztem a Téli Palotát, sétáltam a Nyevszkij Proszpekten, a híres főutcán, amelyen egy kétszázhúsz éves nagy áruház is található. És láttam a gyönyörű, színes hagymakupolás Megváltó-templomot is. Sajnos többre nem volt időm, de jövőre visszajövök, és bepótolom, ami most kimaradt!

- Más téma: csapata, a Busenbach hogy áll a Bajnokok Ligájában és a Bundesligában?
- A BL-ben egy meccset nyertünk, a holland csapat ellen, a Postástól kikaptunk itthon. November végén játszunk a Linzzel. A Bundesligában egy vereségünk van, a többi mérkőzésünket megnyertük, és jelenleg a harmadik helyen állunk a Kroppach és a Langweid mögött.

Fábik Tibor