Vágólapra másolva!
A magyar versenyzők remek teljesítményt nyújtva három arany- és egy-egy ezüst-, valamint bronzérmet szereztek a szombat délelőtti 1000 m-es döntők során a zágrábi kajak-kenu világbajnokságon. Győzött a Kökény Roland, Kucsera Gábor, illetve a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, továbbá a női kajaknégyes, második lett Benedek Dalma (k-1), a Kozmann György, Kolonics György kenupáros pedig harmadikként zárt.

A piros-fehér-zöld küldöttségből elsőként Benkő Zoltán, a Győri VSE 22 éves kajakosa vette fel a küzdelmet, róla Angyal Zoltán szövetségi kapitány előzetesen azt mondta: ha az első öt közé kerül, már elégedett lehet. A friss Eb-ezüstérmes magyar versenyző óvatosan rajtolt, a táv első felében a mezőnnyel utazott, miközben az élen az előző vb-n második, olimpiai bronzérmes kanadai Adam van Koeverden evezett.

Féltávnál is ő vezetett, mögötte az új-zélandiak címvédője, Ben Fouhy és az athéni bajnok norvég Eirik Veras Larsen haladt. A második ötszázon felzárkózott az élbolyhoz az ausztrál Nathan Baggaley is, miközben Benkő a magyar szurkolók fülsüketítő buzdítása közepette begyújtotta a rakétákat, és tapadt az élen állókra. A hajrához közeledve Larsen beleerősített, Fouhy pedig nem bírta a tempót, s végül az ötkarikás bajnok sikerét hozta a finálé. Benkő van Koeverden és Baggaley mögött a negyedik helyen zárt.

Az olimpiai bronzérmes Vajda Attilának - az Eb-hez hasonlóan - ismét kőkemény ellenfelekkel kellett megbirkóznia a kenu egyesek fináléjában, s ahogy az várható volt, nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába. Végig a mezőny második felében haladt, s kontinensbajnoki negyedik helyezettként végül hatodikként fejezte be a vb-döntőt. A számot hatalmas fölénnyel a németek világklasszisa, Andreas Dittmer nyerte, aki ezzel megvédte címét.

A két évvel ezelőtt, Gainesville-ben aranyérmes Kovács Katalin távollétében Benedek Dalma képviselte a magyar színeket a női kajak egyeseknél, s a Dunaferr kiválóság mindenképpen javítani akart a poznani Eb-n elért, önmaga által is szerénynek minősített ötödik helyezésén. A magyar lapátforgató jól kezdett, már 500 m-nél az élcsoportban haladt a vb-2., Eb-aranyérmes német Katrin Wagner-Augustin és a kanadai Karen Forneaux társaságában.

A hajrához közeledve aztán fél-fél hajóhossznyi különbségekkel kialakult a német-magyar-kanadai sorrend, ami a célig már nem változott, így Benedek megszerezte a magyar csapat első érmét, egy ezüstöt. A folytatásban az egy hónappal ezelőtt, Lengyelországban második helyen záró, de ezzel akkor igencsak elégedetlen Kökény Roland és a 23. születésnapját éppen szombaton ünneplő Kucsera Gábor kajakos duójáért szoríthatott a népes magyar tábor.

A mezőnyben ott voltak az Eb-n győztes románok, a vb-2. belgák és a vb-n és Eb-n egyaránt harmadik németek, tehát Kökényék nagy csatára készülhettek. A románok és a németek rajtoltak a legjobban, a magyarok sokáig megbújtak a "tűzvonal" mögött. Az utolsó 200 m-hez érkezve a németek lapátoltak az élen viszonylag nagy előnnyel, s ekkor úgy tűnt, már senki nem veheti el tőlük az elsőséget.

Kucseráék azonban máshogy gondolták, az utolsó métereken elképesztő tempóban szelték a vizet, és rendkívüli izgalmak közepette rúgták be hajójukat a célba. Így tettek a németek is, akik aztán elkezdték ünnepelni magukat, a lelátón pedig síri csend honolt - lévén javarészt magyarok alkotják a lelátó közönségét -, hiszen senki nem tudta, mi is lett a végeredmény. Aztán óráknak tűnő pillanatok után végül kiírták az eredményjelzőre, hogy 1. Magyarország!

Ekkor a piros-fehér-zöld szurkolók önfeledt táncba kezdtek, mit érdekelte őket, hogy a különbség hihetetlenül kicsi volt Kökényék javára. A folytatásban sem maradt dobogós hely nélkül a sikerre éhes publikum, hiszen az éremszállítás terén rendkívül megbízható Kozmann György, Kolonics György kenus duó ezúttal sem okozott csalódást. A gainesville-i és athéni bronzérmes egység a kontinensviadalon elért második pozíciót követően ezúttal harmadikként zárt. A fényesebb medálra nem volt esélyük - a németek magabiztosan győztek a kubaiak előtt -, de ezzel a produkcióval is méltán érdemelték ki a szurkolók felől érkező "Szép volt fiúk!" elismerést.

A női kajakpárosok küzdelmét a két évvel ezelőtti vb-n a Paksy Tímea, Benedek Dalma kettős nyerte meg, s bár most nem ők indultak ebben a számban, már a rajt előtt borítékolni lehetett, hogy ezúttal is magyar győzelem születik. A Eb-n mindhárom páros számban aranyérmes, olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa egység olyannyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy a fogadóirodák - ha egyáltalán felveszik műsorukba ezeket a számokat - valószínűleg csak a vereségükre fizetnek, arra azonban sokat.

Nos, a világklasszis magyar duó az 1000 m-es döntőben sem cáfolt rá félelmetes hírére, hiszen az ellenfelek ezúttal is csak a hátukat nézhették, rajt-cél győzelmet aratva megszerezték csapatuk második aranyérmét. Kovács pályafutása 13. vb-aranyérmét gyűjtötte be, ezzel beérte a hazai örökranglista éllovasát, Kolonics Györgyöt, aki eddig egyedül vezetett.

Ezzel azonban még nem volt vége az aranyesőnek, ugyanis - bár a Joób Márton, Sáfrán Mátyás, Kronecker Gábor, Balázs Gábor összeállítású kenus kvartett némi csalódást okozva csak hatodik lett - a Paksy, Viski Erzsébet, Szabó Szilvia, Bóta Kinga női kajaknégyes Kovácsékhoz hasonlóan rendkívül magabiztos teljesítménnyel utasította maga mögé riválisait, köztük a Birgit Fischer vezette németeket, és elsőként haladt át a célvonalon. Magyarország - bár más összeállításban - megvédte címét ebben a számban. Szabó Szilvia, Kovács Katihoz hasonlóan a 13. vb-aranyát nyerte.