Vágólapra másolva!

Tájfun miatt csúszik az evezős-vb rajtja

A helyszínről származó információk szerint az eredetileg tervezett időpontban, azaz vasárnap valószínűleg nem lehet majd elkezdeni a versenyeket az evezősök világbajnokságán, a japán Gifuban.

Szántó Éva, a magyar szövetség főtitkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a városhoz közeledő tájfun várhatóan csütörtökön és pénteken tombol majd a helyszínen, így a pálya felszerelését csak vasárnap és hétfőn tudják visszaépíteni a szervezők.

A jelenlegi előrejelzés szerint a vb csak kedden kezdődhet el, s ez azt is jelentheti, hogy az első négy nap programját két nap alatt kell lebonyolítaniuk a házigazdáknak.

A vb-n négy magyar egység vesz részt.