Vágólapra másolva!
Szerencsére nem fog az idő Andre Agassin, az amerikaiak 35 esztendős teniszezője majdnem egyéves szünet után ismét komoly viadalt nyert. Pályafutása hatvanadik tornagyőzelmét a Los Angelesben zajló 355 ezer dollár összdíjazású versenyen érte el, miután a döntőben 6:4, 7:5-re legyőzte a luxemburgi Gilles Mullert.

Andre Agassi két hónapos ülőideg-betegségéből felgyógyulva régi önmagát idézve teniszezett a múlt héten Los Angelesben, ahol nemcsak bejutott a Mercedes-Benz-kupa elnevezésű viadal döntőjébe, de 90 perc alatt meg is nyerte.

A fiatal balkezes luxemburgi, Gilles Muller csak megszorongatni tudta a 35 esztendős amerikait, aki 6:4, 7:5-ös sikerével pályafutása 60. ATP-tornáján diadalmaskodott.

"Fantasztikus érzés. Ezek a pillanatok nem történnek meg még egyszer az életemben, illik kiélvezni. Egyszerűen hagytam magamat játszani" - nyilatkozta Agassi, aki nem felejtette el megjegyezni, ezekért a percekért érdemes dolgozni. "Nem gondoltam egy percig sem sérülésemre, a testem felelt minden kérdésemre."

Agassi pályafutása során negyedszer diadalmaskodott a tornán, korábban 1998-ban, 2001-ben és 2002-ben is első lett Los Angelesben. Idén az amerikai a negyedik 30 év feletti férfi teniszező, aki tornát tudott nyerni, előtte az ausztrál Wayne Arthurs, a dán Kenneth Carlsen és a brit Greg Rusedski dicsekedhetett ezzel.

Hatvanadik tornagyőzelmével Agassi feljött az Open-éra ranglistáján a 7. helyre, az élen továbbra is a 109 sikerével megközelíthetetlen Jimmy Connors áll.

örökranglisták
legtöbb tornagyőzelem
109 siker: Jimmy Connors (amerikai)
94: Ivan Lendl (csehszlovák/amerikai)
77: John McEnroe (amerikai)
64: Pete Sampras (amerikai)
62: Björn Borg (svéd) és Guillermo Vilas (argentin)
60: Andre Agassi (amerikai)

legtöbb győztes meccs
1222: Jimmy Connors
1070: Ivan Lendl
920: Guillermo Vilas
867: John McEnroe
849: Andre Agassi

legtöbb mérkőzés
1491: Jimmy Connors
1308: Ivan Lendl
1201: Guillermo Vilas
1112: Andre Agassi

legtöbb pénzdíj
Pete Sampras 43 280 489 dollár
Andre Agassi 29 926 275 dollár