Vágólapra másolva!
A montreali vizes világbajnokság úszódöntőinek a hetedik napján Ian Crocker jóvoltából megszületett az esemény nyolcadik világcsúcsa.

A 100 m pillangó világelsője a 2004. július 13. óta élt saját korábbi, 50.76 másodperces legjobbját adta át a múltnak 50.40-es fantasztikus idővel. A tavalyi olimpián ezüstérmes, 2003-ban pedig világbajnoki címet nyert Crocker visszavágott athéni legyőzőjének, a honfitárs Michael Phelpsnek, aki ezúttal több mint egy másodperccel végzett mögötte.

Ha magyar versenyző nem is szerepelt a szombati programban, egy klasszis azért "virtuálisan" jelen volt a montreali uszodában. Mégpedig Egerszegi Krisztina, aki klasszikus számában, 200 m háton töretlenül őrzi 1991-ben elért, 2:06.62 perces világrekordját, az esti finálé legjobbja, a zimbabwei Kirsty Coventry egy tized híján két másodpercnyivel teljesítette lassabban a távot, mint annak idején a magyar olimpiai bajnoknő.

Ugyanakkor csaknem megdöntötték 50 m gyorson az oroszok "úszócárjának", Alekszandr Popovnak a bő négy esztendeje felállított 21.64 másodperces világcsúcsát: a Montrealban már két ízben is rekordot javító dél-afrikai Roland Schoeman e számban 21.69-cel érdemelte ki a vb-aranyérmet.

Az 50 m női mell elődöntőjében az ausztrál Jade Edmistone száguldott a célba 30.61 mp alatt, mindössze négy századdal rosszabb idővel, mint amivel az ezúttal csupán hetedikként továbbjutó új-zélandi Zoe Baker tartja a világcsúcsot. Lehet, hogy a fináléban már az őrségváltás is megtörténik?