Vágólapra másolva!
Olimpiai és világbajnokok is indulnak a jövő keddtől vasárnapig tartó Tour de Hongrie kerékpáros körversenyen.

Az idén 80. születésnapját ünneplő, nyolcszakaszos, 700 km-es viadalon rajthoz áll a német Guido Fulst és Robert Bartko, mindketten tagjai a világ közvetlen élmezőnyének, kétszeres ötkarikás aranyérmesek és sokszoros vb-elsők, pályán már értek el világcsúcsot is.

A 16 csapatot felvonultató közel százfős mezőnyben rajtuk kívül esélyesnek számít a tavaly és tavalyelőtt győztes szlovákiai Remák Zoltán, a 2001-ben diadalmaskodó szerb Mikos Rnyakovic, s a korábban a profik táborában is szép sikereket elért osztrák Gerhard Trampusch. A magyarok közül Garamszegi László és Lengyel Tamás érhet oda a dobogóra - derült ki az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A verseny Veszprémből indul, és 75 települést érintve jut el az újbudai befutóig. A legnehezebb, azaz a "királyszakasz" az augusztus 6-án délelőtt esedékes Mezőkövesd-Kékestető etap lesz, amely során meg kell mászni Magyarország legmagasabb pontját.

A rendezők amatőröknek és gyermekeknek is szerveznek programokat. A kicsik a rajthelyszíneken kerékpársuliban gyakorolhatnak különféle tesztpályákon, míg az utolsó előtti napon a Kékesre Fel, vasárnap pedig az Újbudai Köröző elnevezésű programon lehet távokat teljesíteni.

A Tour de Hongrie programja:
augusztus 2., kedd:
prológ, Veszprém, 4 km, egyéni időfutam
1. szakasz, Balatonfüred-Balatonfüred, 41 km

augusztus 3., szerda:
2. szakasz, Balatonföldvár-Kecskemét, 169 km

augusztus 4. csütörtök:
3. szakasz, Csongrád-Békéscsaba 128 km

augusztus 5., péntek:
4. szakasz, Szeghalom-Mezőkövesd, 150 km

augusztus 6., szombat:
5. szakasz, Mezőkövesd-Kékestető, 93 km
6. szakasz, Mátraháza-Kékestető, egyéni időfutam, 4 km

augusztus 7., vasárnap:
7. szakasz, Vác-Dunakeszi 70 km
8. szakasz, Budapest, Újbuda-Újbuda, 41 km

Az utóbbi tíz verseny győztese:
1993: Jens Dittmann (német)
1994: Wolfgang Kotzmann (osztrák)
1995: Szergej Ivanov (orosz)
1996: Andrej Tolomanov (ukrán)
1997: Bebtó Zoltán
1998: Alekszandr Rotar (ukrán)
2001: Mikos Rnyakovic (szerb-montenegrói)
2002: Vanik Zoltán
2003: Remák Zoltán (szlovák)
2004: Remák