Vágólapra másolva!
Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, három éve karatézó, a nehéz állásokban is jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte Dortmundban a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, és "megleckéztette" az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt "tartaléklángon" játszó szupersztárokat.

A dortmundi Városházán megtartott záróünnepséget lekéste Veszelin Topalov és Lékó Péter. Kettőjük utolsó fordulóbeli összecsapása több mint hét óráig tartott, a 106. lépés után kényszerült feladásra nagymesterünk. Topalov a jó hajrával befutott a holtversenyes második helyre, míg Lékó csak nyolcadikként végzett. A meglepetésekkel tarkított viadalon nem a szupernagymesterek játszották a főszerepet.

Az első félidőben a dán Peter Heine Nielsen diktálta a tempót, a rutinos Loek van Wely és meglepetésre a német Arkadij Naiditsch tartotta vele a lépést. Joggal gondoltunk, hogy Lékó az ötödik körben aratott győzelmével a végső elsőségéért fog küzdeni, de a hajrá nem sikerült, két ígéretes állást is elvesztett. A dortmundi repülőtéren faggattam egy kicsit Pétert, mivel magyarázza a kisiklást, összegezze a történteket.

- Hullámzó verseny volt, talán még sohasem játszottak ilyen tornát, hogy az éljátékosok közül senkinek sem ment igazán a játék. Veszelin Topalov az utolsó két győzelmével visszahozta a versenyt. Nagyon fájó volt Naiditsch elleni vereségem, szinte "odaajándékoztam" a pontot. Még sikerült talpra állnom, nyertem Nielsennel szemben egy jó partit. Fordulópont a Szvidler elleni játszmám volt. Túl gyorsan jutottam nagyon ígéretes pozícióhoz, foglalkoztatott a gondolat, hogy a parti megnyerése akár a tornagyőzelmet is jelentheti, és nem vettem észre, hogy mennyire csalóka a játszma.

- Mintegy egy órája folyt a küzdelem, amikor megérkeztem a verseny színhelyére, és szekundánsával, Arshak Petroszjannal és feleségével, Szófival elégedetten néztük az állást.
- Eljött egy pillanat, amikor már azt éreztem, hogy nincs több a partiban, remizni akartam, de elfogyott a gondolkodási időm, és ezt Szvidler kihasználta. A vereség után úgy döntöttünk, hogy Szutovszkij ellen nem játszom varit, az angol megnyitásból semmit sem hoztam ki, aztán az izraeli nagymester adott esélyt, de pontos védekezéssel kiharcolta a remit. Az utolsó fordulóban Topalov várt rám, fontos újítással gond nélkül egyenlítettem ki. Úgy gondolom, hogy más körülmények között gyorsan remiztünk volna. Neki kellemes volt, hogy lépegethetett balra-jobbra, és nekem kellett vigyáznom. Nem kellett kockáztatnia. Időzavarban rosszul értékeltem az állást, a különböző színű futós állásra egyszerűsítettem, de ezzel esélyt adtam. Kár volt meghúznom a g6 lépést, de már éreztem a két futó hatóereje közti különbséget.

- Az időkontroll utáni első lépésre már 25 percet gondolkodott, már kétségek gyötörhették.
- A legrosszabb az volt, hogy már nem találtam ellenjátékot, ha csak várok, akkor is világos fokozatosan erősítheti állását. Meglepett a lebonyolítással, gyalogot nyert. Ellenfelem nagyon precízen játszott, a harmadik időkontrollnál már nem reménykedhettem, hogy remire mentem a partit. Többet kár is erről a partiról beszélni. Voltak szép pillanatai a versenynek, itt Van Wely és Nielsen elleni nyeréseimre gondolok. Éreztem, hogy nagy volt a kihagyás, nem tudtam elkapni a fonalat, nehezen játszottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt egy-két olyan ötletünk, amelyet már az argentínai vb-re tartogattunk.

- Miként értékeli Naiditsch teljesítményét?
- Nagyon könnyedén játszott, nem volt semmi titkolnivalója, nem volt miért görcsölnie. Varsóban, az Európa-bajnokságon rosszul ment neki a játék, de láthatóan bejátszotta magát. Kapott egy-két ajándékot, Kramnyik például nem nyerte meg ellene a minőségelőnyös állását. Neki minden összejött, riválisa, Van Wely kedvezőbb pozíciót elvesztett Topalov ellen. Feltétlenül dicséretet érdemel Bacrot, a torna elején bizonytalankodott, aztán szépen összeszedte magát, a francia fiúnak volt türelme kivárni esélyét. Más lett volna a helyzet, ha legyőzi Topalovot, akkor a bolgár már nem tudott visszakapaszkodni -2-ről.

- Elkeseredett saját eredménye, helyezése miatt?
- Természetesen örültem volna, ha jobban megy a játék, jobb az eredményem. A lényeg az volt, hogy játszottam, hosszú partikat, fel kell vennem a ritmust. Most pihenni fogok, kikapcsolódok, elmegyünk nyaralni Szofival, és augusztus 10-től folytatjuk a felkészülést a világbajnokságra. Addig semmi sakk, hosszú felkészülési időszakon vagyok túl. Sokkal jobb, hogy most inogtam meg egy kicsit, a főpróba nem sikerült, de az argentínai előadás jó lehet. Talán kisebb lesz rajtam a nyomás, nem én vagyok az első számú favorit, de azt is mondhatnám, hogy a nyolcfős mezőnyből bárki megnyerheti a világbajnokságot. Ez a verseny is példázza, hogy egy versenyt bárki megnyerhet.