Vágólapra másolva!
Vasárnap az 500 méteres finálékkal véget ért az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság. U23-as csapatunk egy arany-, négy ezüst- és öt bronzmedállal az éremtáblázat élén zárt Plovdivban, míg az ifik a hatodik helyen végeztek egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel (a pontversenyben azonban ők is negyedikek).

Délelőtt az ifjúságiak regattáján ismét Hegyi Zomilla volt a legfrissebb versenyzőnk. Az egy kilométeren szombaton győztes KSI-kajakos ezúttal fejet hajtott riválisa, az orosz Jekatyerina Pocstovaja előtt, ám egy arany és egy ezüstérmével így is a legeredményesebb magyar. Érmeink számát a női kajak négyes növelte Nagy Anikó, Lakner Zita, Petőváry Ágnes és Dikter Melinda révén: a kvartett az orosz és lengyel csapathajó mögött fineslve végzett a harmadik helyen.

Az U23-asok délutáni fináléi során megszületett a várva várt elsőség. A férfi K-2-es futamában a magyar, a román és az orosz hajó elhúzott a mezőnytől, s a hajrát a Sík Márton, Csamangó Attila kettős bírta a legjobban - megelőzve az Anghel, Sevici és a Visnyakov, Koszilov duót.

A párosban kétszáz méteren felnőtt világbajnok Patyi Melinda ezúttal ötszáz egyesben bizonyított: a német Anna Petrauchat mögött, s a bolgár Deliana Dacseva előtt a második helyen ért célba. A férfiaknál Boros Gergely harmadik helye is kiváló teljesítmény (őt csak a francia Sebastian Jouve és a német Tim Huth előzte meg). Szintúgy a harmadik helyen végzett - a dobogót ukrán (Nedaskovszkij) és orosz (Lipkin) riválissal megosztva - tavalyi athéni indulónk, Joób Márton.

További helyezéseink: az ifjúságiak mezőnyében férfi K-2-ben a Petrovics, Bogdán, Glózer, Kurdi négyes az 5. helyen, C-1-ben Dejcző Balázs a 4. helyen, C-2-ben a Varga Dávid, Juhász Norbert kettős a 6. helyen, C-4-ben a Kóti, Németh, Lakatos, Füstös kvartett a 6. helyen, míg női K-2-ben a Sarudi Alíz, Győri Barbara páros a 4. helyen végzett.

Az U23-asoknál férfi K-4-ben a Gönczi Gábor, Szabó Gergely, Boros Attila, Gál Zoltán csapathajó a fehéroroszokkal vívott nagy csatában a 4. helyen, C-2-ben a Sarudi Pál, Balázs Péter páros a 7. helyen, C-4-ben a Sáfrá Mátyás, Balázs Gábor, Metka Márton, Mike Róbert összetételű egység a 4. helyen, női K-2-ben a Szakállas Éva, Szabó Gabriella duó a 6. helyen, női K-4-ben a Kollár Zsófia, Gáspár Zita, Nagy Vanda, Keresztesi Alexandra négyes pedig a 7. helyen zárt.

Angyal Zoltán, az U23-as válogatott szövetségi kapitánya: "Összességében amondó vagyok: annak ellenére is szépen szerepelt a csapat, hogy ezúttal egy aranyérmet nyertünk. A felnőtt Eb- és vb miatt az ebbe a korosztályba tartozó Vajda Attila, Janics Natasa, Paksy Tímea, Benedek Dalma, Benkő Zoltán és Kucsera Gábor otthon maradt. Utóbbi tavaly még itt remekelt, s ma már a felnőtt csapat meghatározója. Ki kell emelnem Boros Attilát és a Sík, Csamangó párost: bízom abban, hogy ők is ezt az utat járják majd be."

Weisz Róbert, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője: "Hogyha nagyon klappolt volna minden, akkor szerezhettünk volna két aranyat. Így sem lehetünk azonban elégedetlenek, hiszen ez a jövő csapata: több versenyzőnk még egy-két év múlva is ifjúsági korú lesz. Kiemelném Hegyi Zomilla teljesítményét és az olimpiai számban érmet szerző női ötszáz négyes teljesítményét, s annak is örültem, hogy végül kenusaink is magukra találtak."