Vágólapra másolva!
A magyar versenyzők összesen 1 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet szereztek az 1000 m-es döntőkben a plovdivi ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Az ifjúsági kajakosok között Hegyi Zomilla (k-1) lett aranyérmes, míg szintén az ifiknél a Petrovics Máté, Bogdán Barnabás, Glózer Gergely, Kurdi Miklós összetételű férfi kajaknégyes az orosz és a lengyel kvartett mögött zárt a harmadik helyen.

Az U23-as korosztályban a férfi kajakosoknál mindhárom számban ezüstérmet szerzett a magyar egység: k-1-ben Boros Gergely, k-2-ben a Gönczi Gábor, Gál Zoltán duó, k-4-ben pedig a Sík Márton, Csamangó Attila, Boros Attila és Boros Gergely alkotta csapathajó lett második.

A 23 éven aluliaknál a három harmadik helyből kettő a kenusok érdeme: egyesben Metka Márton ért harmadikként célba, míg a négyesek mezőnyében Sarudi Pál, Makai Tibor, Mike Róbert és Balázs Péter ugyancsak bronzérmet szerzett. Női kajak egyesben pedig Szabó Gabriella lett a harmadik.