Vágólapra másolva!
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár aranyérmes lett az evezősök Világkupa-sorozatának idei utolsó állomásán, Luzernben, s ezzel az összetett Vk-elsőség is a magyar duóhoz került.

A tavalyi athéni olimpián ötödik egység éremesélyesként várta a vasárnapi A döntőt, s a kettős remek formáját mutatta, hogy a pénteki előfutamból első helyével egyenes ágon került a legjobb hatba, tehát szombaton nem kellett vízre szállnia.

A fináléban aztán Hirlingék a tőlük már megszokott taktikus versenyzést produkálták, s igaz ugyan, hogy a 2000 méteres pálya teljesítése közben mindössze egyszer álltak csak az élen, de ez éppen elég volt, hiszen közvetlenül a célvonal előtt ugrottak az első helyre.

A Hirling, Varga duó - amely a Vk-sorozat első viadalán, az angliai Etonban is nyert - újabb sikerével, 16 ponttal megszerezte az összetett Vk-elsőséget is.

A vasárnapi döntők krónikájához tartozik, hogy a futamok előtt a több ezres nézőközönség és a sportolók egyperces néma felállással emlékeztek a csütörtöki londoni terrortámadások áldozataira.

Eredmények:
könnyűsúlyú kétpár, A döntő:
1. Hirling Zsolt, Varga Tamás 6:16.98 p
2. Rasmussen, Quist (dán) 6:17.36
3. Jensen, Parsons (kanadai) 6:18.85

kétpár, B döntő:
1. (összesítésben 7.) Bencsik Gábor, Pető Tibor 6:28.95
2. (8.) Smulders, Raes (belga) 6:29.13
3. (9.) Lehnigh, Brehmer (német) 6:30.68
A számot a szlovén Luka Spik, Iztok Cop duó nyerte.

A harmadik magyar egység, a könnyűsúlyú egypárban indult Lőrinczy Péter 13. lett.