Vágólapra másolva!
A holland Pieter Weening nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát, amely után az összetettben továbbra is a hatszoros győztes amerikai Lance Armstrong áll az élen.

A 231,5 km-es szombati etap volt az első az idei versenyen, amelyen egy komolyabb - igaz, csak második kategóriás - heggyel is meg kellett küzdeniük a kerekeseknek. A cél előtt alig több mint 30 km-rel megkezdett hegymenet a várakozásokkal ellentétben komoly csatát hozott. Többen is támadták Armstrongot, akinek a csapattársai a nagy iramban leszakadtak, ennek ellenére "állta a sarat".

Weening a győzelmét egy sikeres szökésnek köszönheti: a holland már a szakasz felénél ellépett a mezőnytől egy nagyobb bollyal, s a hegyen leszakította társait, őt pedig a "menők" közül az emelkedő tetejéig csak a tavalyi második német Andreas Klöden érte utol.

A két versenyzőnek a csúcs után csupán néhány másodperc előnye volt az Armstrongot is magában foglaló 25-30 fős csoporttal szemben, ennek ellenére a lejtmenet során nem tudták őket utolérni, így a hajrá döntött kettejük között. Ebben pedig - minimális különbséggel - Weening nyert. Bodrogi László a 107. helyen ért célba, 8 perc 24 másodperces hátránnyal, összetettben a 103. helyen áll, több mint 13 perccel elmaradva Armstrongtól.

8. szakasz, Pforzheim-Gerardmer 231,5 km:
1. Pieter Weening (holland, Rabobank) 5:03:54 ó
2. Andreas Klöden (német, T-Mobile) azonos idővel
3. Alejandro Valverde (spanyol, Illes Balears) 27 mp hátrány
4. Kim Kirchen (luxemburgi, Fassa Bortolo) a.i.
5. Jens Voigt (német, Team CSC) a.i.
6. Jan Ullrich (német, T-Mobile) a.i.
...107. Bodrogi László (Credit Agricole) 8:24 p.h.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 28:06:17 ó
2. Voigt 1:00 p hátrány
3. Alekszandr Vinokurov (kazah, T-Mobile) 1:02 p h.
4. Bobby Julich (amerikai, Team CSC) 1:07 p h.
5. Ivan Basso (olasz, Team CSC) 1:26 p h.
6. Ullrich 1:36 p h.
...103. Bodrogi 13:26 p.h

Vasárnap a Gerardmer és Mulhouse közötti 171 km-es szakasz vár a mezőnyre.