Vágólapra másolva!
Pálinkás Lajos a hatodik helyen végzett a férfi gyorstüzelő pisztolyosok között a Belgrádban zajló sportlövő Európa-bajnokságon. A magyar versenyző az első nap után mindössze egy kör hátránnyal a második helyen állt, pénteken azonban egy kicsit visszaesett, ennek ellenére hatodik helyen sikerült döntőbe jutnia, igaz, ott az ötödiknek is két kör előnye volt vele szemben.

Pálinkás a 20 lövéses fináléban sokáig remekül lőtt, öt fordulóval a vége előtt már érmes pozícióban volt, de a finisben rendre hibázott, így visszaesett a hatodik pozícióba. A számot az orosz Szergej Alifirenko nyerte 786,2 körös új világcsúccsal.

Csapatban a Jambrik Istvánnal és Takács Tiborral kiegészült magyarok nyolcadikként zártak, az aranyérem itt is Oroszországhoz került.

A nők 3x20 lövéses összetett versenyében egyéniben nem sikerült döntőbe jutni a magyar versenyzőknek, a Joó Éva, Krzyzewsky Beáta, Tóth Anita összeállítású csapat ugyanakkor a hatodik helyet szerezte meg. A dobogó felső fokára a német együttes állhatott fel.

Eredmények
férfiak:
gyorstüzelő pisztoly, egyéni:

1. Szergej Alifirenko (Oroszország) 786,2 kör - világcsúcs (587)
2. Szabin Csausev (Bulgária) 773,7 (580) - szétlövés után
3. Nicola Maffei (Olaszország) 773,7 (581)
...
6. Pálinkás Lajos 770,5 (578)
...
32. Jambrik István 559
...
37. Takács Tibor 554

csapat:
1. Oroszország (Alifirenko, Szergej Poljakov, Alekszej Klimov) 1738 kör
2. Ukrajna 1730
3. Németország 1718
...
8. Magyarország (Pálinkás, Jambrik, Takács) 1691

nők:
kisöbü sportpuska összetett, 3x20 lövés, csapat:
1. Németország (Barbara Lechner, Sonja Pfeilschifter, Britta Grossecappenberg) 1728 kör
2. Oroszország 1721
3. Fehéroroszország 1712
...
6. Magyarország (Joó Éva, Krzyzewsky Beáta, Tóth Anita) 1707