Társoldalunk:

Már 493 centi Iszinbajeva világcsúcsa

2005.07.06. 7:18

Jelena Iszinbajeva idei első szabadtéri versenyén ott folytatta, ahol fedett pályán abbahagyta: az orosz atlétanő a keddi lausanne-i Szuper Grand Prix-versenyen 493 centire javította a női rúdugrás világcsúcsát. Férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán bronzérmes lett, Máté Gábor pedig az ötödik helyen végzett.

Iszinbajeva előre megígérte, hogy ráhajt a rekordra: "Jó formában érzem magam, és megpróbálom megdönteni a világcsúcsot. Tavaly június 27-én Gatesheadben volt az első szabadtéri versenyem, és akkor is összejött a rekord, 487-tel. Idén később kezdtem a szezont, mert a fedett pályás idény meglehetősen hosszúra nyúlt, és kellett némi idő pihenésre is" - mondta Iszinbajeva még a verseny előtt, és azt sem titkolta, hogy továbbra is centiméterenként tervezi a csúcsdöntögetéseket. S úgy gondolja, hogy 515 centiméterig eljuthat.

Nos, jelenleg 493-nál tart, új világcsúcsként ennyit teljesített kedden este Lausanne-ban, megjavítva a még 2004. szeptember 3-án Brüsszelben elért 492 centis rekordját. Iszinbajeva a fedett pályás szezonban Donyeckben (február 12.) 487-et, Birminghamben (február 18.) 488-at, Lievenben (február 26.) 489-et, a madridi Eb-n (március 6.) 490-et ugrott, s bár ezek hivatalosan "csak" a legjobb fedett pályás eredményeknek számítanak, mert az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) összevontan kezeli a rekordokat, ennek ellentmondva a szövetség honlapján is fedett pályás világcsúcsként van feltüntetve a 490 cm. Így Iszinbajeva tulajdonképpen idei ötödik rekordját jegyezte kedden. "Ez fantasztikus, nagyon boldog vagyok! Nem volt könnyű, még ha annak is látszott!" - örvendett a 23 éves olimpiai bajnoknő.

Az összesen tizenkilenc olimpiai bajnok részvételével megrendezett Szuper Grand Prix-versenyen férfi diszkoszvetésben a Sydneyben és Athénban is aranyérmes litván Alekna (aki a görög fővárosban Fazekas Róbert kizárását követően állhatott a dobogó felső fokára) ezúttal sem talált legyőzőre, 70,53 méteres eredménnyel, a világ idei legjobbjával nyert. A bűvös 70 métert idén korábban csak az észt Kanter dobta túl (70,10), aki ezúttal 68,32-vel második lett, míg a bronzérem Kővágó Zoltánnak jutott 65,61-gyel. Olimpiai ezüstérmesünk nem sokkal maradt el a 65,99-es idei legjobbjától. A versenyben a kanadai Tunks 65,43-mal végzett a negyedik helyen, másik lausanne-i indulónk, Máté Gábor pedig 64,32-vel ötödik lett.

Ugyancsak a világ legjobb idei legjobb eredménye született női 100 méteren a 10,87 másodpercet repesztő bahamai Sturrup révén. Megjegyzendő, hogy még ketten futottak 10 másodpercen belül, az amerikai Williams (10,91) és a francia Arron (10,96). Férfi 100-on a francia Pognon 9,99 mp-cel nyert, az olimpiai bajnok amerikai Gatlin 10,03-mal csak harmadik lett. Férfi hármasugrásban hatan jutottak túl a 17 méteren, s a román Oprea 17,81 méterrel, Aleknához és Sturruphoz hasonlóan világ idei legjobb eredményével győzött.

Eredmények, férfiak:
100 m: 1. Pognon (francia) 9,99 mp; 2. Zakari (ghánai) 10,02; 3. Gatlin (amerikai) 10,03
200 m: 1. Obikwelu (portugál) 20,58 mp; 2. Dzingai (zimbabwei) 20,60; 3. Schneerberger (svájci) 20,79
400 m: 1. Wariner (amerikai) 44,96 mp; 2. Brown (bahamai) 45,02; 3. Washington (amerikai) 45,37
800 m: 1. Ramzi (bahreini) 1:44,73 mp; 2. Yiampoy (kenyai) 1:45,75; 3. Milkevics (lett) 1:45,84
1500 m: 1. Kipses (kenyai) 3:34,12 mp; 2. Silva (portugál) 3:34,50; 3. Webb (amerikai) 3:34,78
3000 m: 1. K. Bekele (etióp) 7:34,57 p; 2. T. Bekele (etióp) 7:38,18; 3. Geneti (etióp) 7:38,42
110 m gát: 1. Liu Hsziang (kínai) 13,05 mp; 2. Trammell (amerikai) 13,05; 3.  Arnold (amerikai) 13,26
400 m gát: 1   Carter (amerikai) 48,47 mp; 2. Van Zyl (dél-afrikai) 48,82; 3. Jakovakisz (görög) 48,89; a B futamban: 1. Kamani (panamai) 48,36; 2. De Villiers (dél-afrikai) 48,46  
magasugrás: 1. Voronyin (orosz) 231 cm; 2. Holm (svéd) 231; 3. Mason (jamaicai); Ribakov (orosz) és Szposzób (lengyel) 224-224  
hármasugrás: 1. Oprea (román) 17,81 m; 2. Karailiev (bolgár) 17,36; 3. Gregório (brazil) 17,34
diszkoszvetés: 1. Alekna (litván) 70,53 m; 2. Kanter (észt) 68,62; 3. Kővágó Zoltán 65,61; ... 5. Máté Gábor 64,32

nők:
100 m: 1. Sturrup (bahamai) 10,84 mp, 2. Williams (amerikai) 10,91, 3. Arron (francia) 10,94
400 m: 1. Richards (amerikai) 49,95 mp; 2. Williams-Darling (bahamai) 50,14; 3   Amertil (bahamai) 50,98
800 m: 1. Calatayud (kubai) 1:59,35 p; 2. Cserkaszova (orosz) 1:59,99; 3. Uszovics (fehérorosz) 2:00,31
1500 m: 1. Juszuf (bahreini) 4:01,73 p; 2. Jevdokimova (orosz) 4:02,75; 3. Lagat (kenyai) 4:03,89
110 m gát: 1. Perry (amerikai) 12,61 mp; 2. Kirkland (amerikai) 12,65; 3. S. Kallur (svéd) 12,70; a B futamban: 1. Alozie (spanyol) 12,62; 2. Bolm (német) 12,66; 3. Golding-Clarke (jamaicai) 12,67   
rúdugrás: 1. Iszinbajeva (orosz) 493 cm; 2. Dragila (amerikai) 460; 3. Elisdottir (izlandi), Hamacková (cseh) és Pyrek (lengyel) 440-440
hármasugrás: 1. Lebegyeva (orosz) 15,05 m, 2. Pjatyih (orosz) 14,88, 3. Smith (jamaicai) 14,81

Fábik Tibor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK