Vágólapra másolva!
Az ausztrál Robbie McEwen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 5. szakaszát, melyen a másodikhoz hasonlóan az egyetlen magyar induló, Bodrogi László ismét hosszú szökésre vállalkozott, s két részhajrá során szerzett 6 másodperces időjóváírással összetettben - egy pozíciót előrelépve - az előkelő 18. helyen áll.

A Chambord és Montargis közötti 183 km-es etapon a spanyol Juan Antonio Flecha a 20 km-nél lévő első részhajrá után szökött meg a mezőnytől, és sokáig egyedül vezette a versenyt. A Credit Agricole magyar klasszisa két társával 55 km után lógott meg a karavántól, s hamar befogta az élen tekerő Flechát, majd a kvartett 4:10 percre növelte előnyét, így az idei viadal során immár másodszor virtuálisan Bodrogin volt az összetettben vezetőnek járó sárga trikó.

A magyar versenyző a hátralévő két sprintben - sorrendben - egy harmadik és egy második helyet, ezzel pedig összesen 6 mp időjóváírást gyűjtött be, ráadásul megnyerte a nap egyetlen hegyi hajráját, melyért három pontot kapott a pöttyös trikóért folytatott küzdelemben. A legtöbbször Bodrogi által vezetett szökevénycsoport előnye folyamatosan csökkent, s a cél előtt 7 km-rel a karaván utolérte őket.

A magyar időfutam-specialista megmutatta, hogy továbbra is nagyszerű formában van, aminek következtében elképzelhető, hogy a csütörtöki etapon ő indulhat piros rajtszámmal, ami az egész viadal legaktívabb versenyzőjének jár. A mezőnyhajrát nagy csatában Robbie McEwen nyerte, de összetettben nem változott a helyzet, azaz csütörtökön is a legutóbbi hat alkalommal győztes amerikai Lance Armstrong öltheti magára a sárga trikót.

5. szakasz, Chambord-Montargis, 183 km:
1. Robbie McEwen (ausztrál, Davitamon-Lotto) 3:46:00 ó
2. Tom Boonen (belga, Quick-Step) azonos idővel
3. Thor Hushovd (norvég, Credit Agricole) a.i.
4. Stuart O,Grady (ausztrál, Cofidis) a.i.
5. Angelo Furlan (olasz, Domina Vacanze) a.i.
6. Allan Davis (ausztrál, Liberty Seguros) a.i.
...72. BODROGI LÁSZLÓ (Credit Agricole) a.i.

Az összetettben (sárga trikó):
1. Lance Armstrong (amerikai, Discovery Channel) 13:45:12 ó
2. George Hincapie (amerikai, Discovery Channel) 55 mp hátrány
3. Jens Voigt (német, Team CSC) 1:04 p h.
4. Bobby Julich (amerikai, Team CSC) 1:07 p h.
5. Jose Luis Rubiera (spanyol, Discovery Channel) 1:14 p h.
6. Jaroszlav Popovics (ukrán, Discovery Channel) 1:16 p h.
...18. BODROGI 1:39 p h.

Csütörtökön a Troyes és Nancy közötti 199 km-es etap vár a mezőnyre.