Vágólapra másolva!
Rövid időn belül harmadszor ad otthont a legjobb magyar atléták seregszemléjének Debrecen: szerdán és csütörtökön az Oláh Gábor utcai stadionban rendezik meg a 110. országos bajnokságot.

Az ob-n 161 női és 221 férfi versenyző részvétele várható. Rajthoz áll többek között a három, nemzetközi szinten is eredményes diszkoszvető, az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán, valamint Varga Roland és Máté Gábor, az athéni ötödik kalapácsvető Pars Krisztián és a 400 m gáton nemrég utánpótláscsúcsot futott Dezső Ákos.

A nőknél többek között a magasugró Győrffy Dórát, a hosszútávfutó Papp Krisztinát és a kalapácsvető Divós Katalint láthatják a nézők. A férfiaknál a legtöbb nevezés 800 méteren történt, míg a hölgyeknél a 200 méter a favorit szám.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatón Orendi Mihály, a rendező Debreceni Sportcentrum Kht. ügyvezető igazgatója elmondta: 2002 és 2004 után harmadszor is a kipróbált csapattal szervezik meg a versenyt, és bíznak benne, hogy a rendezés ezúttal is méltó lesz a sportág hagyományaihoz.

Kollek Zoltán, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára kiemelte, hogy az előző évekkel ellentétben ezúttal az LG nem névadó szponzora a versenynek, ám a dél-koreai cég támogatása nélkül nehéz volna megrendezni az ob-t. Hozzátette: bár a magyar atlétika jelenleg nincs a legjobb helyzetben, az utóbbi hetekben elért eredmények azt jelzik, hogy erősen kapaszkodik a nemzetközi középmezőny felső harmadához.

Az ob - amely egyben szintteljesítési lehetőség is az augusztusi helsinki világbajnokságra - versenyei szerdán 13 órakor a női kalapácsvetéssel, csütörtökön 14 órakor pedig a női diszkoszvetéssel kezdődnek.