Vágólapra másolva!
A balul sikerült elődöntőt követően a harmadik helyért rendezett összecsapáson a magyar férfipárbajtőr-csapat könnyedén legyőzte a fehérorosz válogatottat, így bronzéremmel zárta a zalaegerszegi vívó Európa-bajnokságot. Szabó Bence szövetségi kapitány közepesre értékeli az Eb-szereplést.

A mérkőzésen az első három párharc végéig még "tapadt" a magyarokra az ellenfél (14-13), de ezt követően Fekete Attila hárommal, Imre Géza kettővel, Kovács Iván pedig eggyel toldotta meg az előnyt (30-23).

Az utolsó három asszóra így már nem sok nyitott kérdés maradt, csupán a hazai siker mértéke volt kérdéses, amely végül 12 tusnyira duzzadt (45-33), s ezzel az ezúttal Boczkó Gábort pihentető válogatott a dobogó harmadik fokára állhat fel a kontinensviadal zárónapján.

"A fiúk a sikertelen egyéni szereplés után nagyon készültek, mindenképpen meg szerették volna nyerni a mai versenyt. Jó szellemben, fegyelmezetten vívtak, az elődöntőben azonban az ukránoknak volt egy olyan jó szériájuk, amire nem tudtunk válaszolni. Összességében dicséret illeti a csapatot, már csak azért is, mert a vereség után magabiztos vívással megszerezte a bronzérmet" - mondta Udvarhelyi Gábor szakágvezető.

"A csalódottságomat picit enyhíti, hogy végül harmadikok lettünk. Ami engem illet, nem vívtam igazán jól, de nem is csináltam nagy hibákat" - fogalmazott Imre Géza.

Eredmények, férfi párbajtőr, csapat:
a 3. helyért:
Magyarország - Fehéroroszország 45-33

döntő:
Lengyelország - Ukrajna 42-37

(MTI)