Vágólapra másolva!
A Magyar Atlétikai Szövetség elnöksége továbbra is érvényesíteni kívánja azt a válogatott versenyzőkkel kötendő szerződést, amely ellen múlt kedden huszonnégy érintett - köztük az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán - nyílt levélben tiltakozott. Ugyanakkor az atléták sem engednek, mert az általuk megkérdezett jogászok több jogellenes passzust találtak a kontraktusban.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke, Rábold Gusztáv szerint a szerződésnek csak annyi a szerepe, hogy rögzítse a felek, azaz a MASZ és a versenyzők egymással szemben fennálló jogait és kötelességeit. S a keddi elnökségi ülésen a szövetség vezetése úgy foglalt állást, hogy a versenyzők tiltakozása ellenére továbbra is ragaszkodik a szerződéshez. Ugyanakkor rögzítve, hogy készen áll az észrevételek megvitatására.

S észrevétel éppenséggel bőven akad, mert a tiltakozásukat megfogalmazó huszonnégy válogatott - köztük az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető Kővágó Zoltán, a fedett pályán Eb-ezüstérmes magasugró Győrffy Dóra és az Eb-bronzérmes távolugró Vaszi Tünde - szerint gyakorlatilag ultimátumot kaptak. A versenyzők olvasatában a szerződés arról szól, hogy a MASZ támogat, ha tud, a versenyző pedig csak azzal köthet szponzori és menedzseri szerződést, akivel a szövetség engedélyezi, sőt nyilatkozni is csak az ő érdekeit figyelembe véve lehet.

A versenyzők a MASZ keddi elnökségi döntése után sem hátrálnak meg, mert az általuk megkérdezett jogászok több jogellenes kitételt találtak a kontraktusban. Az egyik éppen a versenyzők nyilatkozási kötelezettségire vonatkozik.

Rábold Gusztáv szerint a MASZ lehetőségeihez képest igyekszik maximálisan segíteni a versenyzőket, azzal együtt, hogy a lehetőségei, értve ez alatt az anyagiakat, kétségkívül beszűkültek. Az elnök korábban jelezte, előfordulhat, hogy azok a versenyzők, akik nem írják alá a szerződést, semmiképpen sem indulhatnak az augusztusi helsinki világbajnokságon. De a kedden nem javuló helyzetkép ellenére mindkét fél reméli, hogy az ügy nem jut ilyen fázisba.

Forrás: [origo]

Az olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán is tiltakozik a szerződés ellen

Az atléták a szerződés visszautasításán túl az elmúlt héten egyébként még messzebbre is mentek, a nyílt levelükben lemondásra szólították fel a MASZ teljes elnökségét és Kollek Zoltán főtitkárt, mert elégedetlenek a vezetés tevékenységével. A főtitkártól különösen rosszul fogadták, s munkájuk lebecsüléseként vették azt a megjegyzést, amit egy csapatgyűlésen tett, miszerint három hónap edzéssel ő is könnyedén teljesítené a B szintet diszkoszvetésben. A főtitkár ezért a megjegyzéséért később megkövette a versenyzőket.

Fábik Tibor