Vágólapra másolva!
Kardban Nemcsik Zsolt és Nagy Orsolya, tőrben Juhász Attila és Varga Katalin, párbajtőrben Kovács Iván és Révész Julianna győzött a vívók országos bajnokságon az egyéni versenyszámokban. Nagy Orsolya hatodszor nyert, Varga és Révész viszont először lett egyéniben magyar bajnok. S idén egyetlen címvédő sem tudott nyerni!

Tavaly tőrben Marsi Márk és Mohamed Aida, párbajtőrben Fekete Attila és Szász Emese, kardban Decsi Tamás és Csaba Edina lett magyar bajnok, s közülük most csak Marsi nem lépett pástra a Nemzeti Sportcsarnokban, ám az öt címvédő egyike sem állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Decsi ezüst-, Mohamed és Csaba bronzérmes lett, Fekete és Szász viszont lecsúszott a dobogóról

Az első döntőben, női kardban a papírforma igazolódott be azáltal, hogy Nagy Orsolya 15-13-ra legyőzte Varga Dórát. Ezt követően viszont komoly meglepetés született, hiszem Varga Katalin meglepően könnyen, 11-4-es vezetés után 15-9-re verte az Európa-bajnok, olimpiai 6. helyezett Varga Gabriellát.

Korábban a két döntős egyike sem nyert még magyar bajnokságot, az arany az utóbbi években rendre az olimpiai negyedik helyezett, vb-ezüstérmes Mohamed Aidához került, aki azonban most az elődöntőben 15-13-ra kikapott Varga Gabriellától.

"Az edzőm, Kun Csaba reggel azzal fogadott, hogy megálmodta a győzelmemet, én viszont azt mondtam neki, örülök, ha a legjobb nyolcig elvergődöm. Tudniillik rettentően fáradtan ébredtem. De aztán asszóról-asszóra egyre jobban ment a vívás, s a döntőre úgy álltam fel, hogy most már tényleg nyerni akarok. Ám nem tagadom, tartottam Gabitól, mert a kettőnk mérlege elég jelentősen az ő javára billen" - nyilatkozta Varga Katalin.

A férfi tőr döntőben Juhász Attila 15-9-re verte Mazza Lorenzót, majd következett a férfi párbajtőr egyéni fináléja, benne két olimpiai ezüstérmessel, Kovács Ivánnal és Imre Gézával. Kovács az elődöntőben az ugyancsak athéni csapattag, s egyéniben háromszoros Európa-bajnok Boczkó Gábort győzte le 10-8-ra. A döntőben azonban úgy tűnt, hogy alulmarad. Imre már 13-10-re vezetett, de ezután Kovács zsinórban öt tust adott, s 15-10-re győzött!

"Ha 10-13-nál kérdeznek, akkor én is kevés esélyt adok magamnak a fordításra, de szerencsére tudtam váltani. Addig meglehetősen statikusan vívtam, ám a végén sikerült úgymond megmozgatnom Gézát, kiegyenlítettem, s utána már nálam volt a pszichikai előny" - értékelt Kovács Iván, aki ötödik magyar bajnoki címét szerezte.

Női párbajtőrben borult a papírforma. A döntőben ugyanis az új hullám képviselője, Révész Julianna 15-10-re legyőzte a rutinos, csapatban világbajnok, egyéniben vb-3. Tóth Hajnalkát. "A legnehezebb asszóm nem is a döntőbeli volt, hanem az, amit Hormay Adrien ellen vívtam. És ebben 14-14 után egy szerencsés tus döntött a javamra. A döntő előtt rettentően izgultam, mert Hajni nemcsak klubtársam, de a példaképem is, rengeteget tanulok tőle, és nagyon büszke vagyok, hogy sikerült legyőznöm" - mondta el Révész Julianna, aki Varga Katalinhoz hasonlóan az első egyéni bajnoki címét szerezte.

Férfi kard egyéniben az olimpiai ezüstérmes Nemcsik Zsolt magabiztos vívással nyerte meg a bajnokságot, a döntőben 15-7-re verve Decsi Tamást. "Kettős feladatom volt: egyrészt önbizalomszerzés a hó végi zalaegerszegi Eb előtt; másrészt megígértem a mesteremnek, Gerevich Gyuri bácsinak, hogy minden tanítványa magyar bajnok lesz, s már csak én voltam hátra, mert a többiek győztek a korosztályos bajnokságon. S azzal, hogy én is nyertem, a mesternek így idén négy magyar bajnoka van." - árulta el Nemcsik Zsolt.

Fábik Tibor