Vágólapra másolva!
Az első körben a Roland Garros újdonsült bajnokát, Rafael Nadalt búcsúztató német Alexander Waske számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a 680 ezer euró összdíjazású németországi füves pályás tenisztornán.

Két, hazai közönség előtt szereplő játékos is elbúcsúzott a 660 ezer euró összdíjazású, füvespályás londoni ttorna nyolcaddöntőjében: a szebb napokat megélt Greg Rusedski a cseh Radek Stepanektől kapott ki két játszmában, míg a fiatal Andrew Murray a svéd Thomas Johanssontól szenvedett vereséget három szoros szettben. A mindössze 18 esztendős Murray, a tavalyi US Open juniorversenyének győztese - aki a második fordulóban a kilencedik helyen kiemelt amerikai Taylor Dentet verte nagy meglepetésre - ezúttal is közel állt a bravúrhoz, de a döntő játszmában, 5:4-es vezetésnél kifordult a bal bokája, s ez meg is pecsételte a sorsát. Az első helyen kiemelt ausztrál Lleyton Hewitt, a harmadikként rangsorolt, hazai kedvenc Tim Henman és a francia Sebastien Grosjean (7.) egyaránt háromjátszmás mérkőzésen harcolta ki a negyeddöntőbe jutást.

ATP-torna, Halle (659 ezer euró), 2. forduló:
Schüttler (német) - Norman (belga) 6:3, 6:3
Ferrero (spanyol) - Waske (német) 7:6 (7-5), 6:7 (7-9), 6:3
Federer (svájci, 1.) - Mayer (német) 6:2, 6:4
Canas (argentin, 4.) - Zimonjic (szerb-montenegrói) 6:3, 7:6, (7-3)

ATP-torna, Queen's (659 ezer euró), 3. forduló:
Stepanek (cseh, 4.) - Rusedski (brit, 14.) 6:3, 7:6 (7-4)
T. Johansson (svéd, 6.) - Murray (brit) 7:6 (7-1), 6:7 (5-7), 7:5
Roddick (amerikai, 2.) - Beck (szlovák, 16.) 6:2, 3:6, 6:4
Gasquet (francia, 10.) - Ancic (horvát, 5.) 7:5, 1:6, 6:3
Karlovic (horvát) - Zib (cseh) 6:2, 6:4
Hewitt (ausztrál, 1.) - Mirnyij (fehérorosz, 15.) 6:3, 1:6, 6:1
Henman (brit, 3.) - Guccione (ausztrál) 6:7 (4-7), 6:2, 6:2
Grosjean (francia, 7.) - Blake (amerikai) 2:6, 6:3, 7:6 (12-10)