Vágólapra másolva!
Az első forduló jelentette a végállomást a hagyományos világranglistán harmadik Rafael Nadal számára a 659 ezer euró összdíjazású németországi füves pályás tenisztornán: a Roland Garros újdonsült bajnoka három játszmában kikapott a szabadkártyával induló Alexander Waskétól.

A spanyol tinédzser a vasárnapi döntő után hétfő este érkezett meg Halléba, s csak egy napja volt arra, hogy kipihenje a párizsi nagy menetelést. A 19 esztendős Nadal 24 mérkőzést nyert sorozatban, s erre tett pontot szerdán a 30 éves hazai közönségkedvenc, aki a 147. a világranglistán, s ez volt az idei első győzelme.

A második helyen kiemelt Marat Szafin csak nagyon nehezen nyert Fabrice Santoro ellen, ugyanis az egyéni stílusban teniszező francia játékos simán nyerte az első szettet, majd a másodikban meccslabdája volt az idei Australian Open győztesével szemben, ám az orosz hárította azt.

Hogy mit hozott volna a harmadik játszma, már sohasem derül ki, mert Santoro az ötödik gém után lábsérülésre hivatkozva feladta a mérkőzést. Szafinnak csupán egy mentsége lehet halovány teljesítményére: ő már a találkozó előtt jelezte, hogy fáj a térde, s egyelőre lebegteti, indul-e két hét múlva Wimbledonban.

Queen'sben Roddick nyerte a nehéztüzérek csatáját Philippoussis ellen, de a többi füvespályás menő is továbbment. A kiemeltek közül Andrejev és Gonzalez is elbúcsúzott, de egyiküknek sem a zöld gyep a fő vadászterülete.

ATP-torna, Halle (659 ezer euró), 1. forduló:
Waske (német) - Nadal (spanyol, 3.) 4:6, 7:5, 6:3
2. forduló:
Szafin (orosz, 2.) - Santoro (francia) 3:6, 7:6 (9-7), 3:2-nél Santoro feladta
O. Rochus (belga) - F. Lopez (spanyol, 8.) 7:6 (7-2), 6:3

ATP-torna, Queen's (659 ezer euró), 2. forduló:
Roddick (amerikai, 2.) - Philippoussis (ausztrál) 6:2, 6:4
Ancic (horvát, 5.) - Hernych (cseh) 6:4, 6:4
T. Johansson (svéd, 6.) - Müller (luxemburgi) 6:7 (4-7), 6:4, 7:5
Guccione (ausztrál) - Andrejev (orosz, 13.) 6:4, 6:4
Mirnyij (fehérorosz, 15.) - Sanguinetti (olasz) 6:4, 6:3
Rusedski (brit, 14.) - Tursunov (orosz) 6:1, 6:7 (3-7), 6:4
Gasquet (francia, 10.) - Delgado (brit) 6:4, 6:1
Karlovic (horvát) - Gonzalez (chilei, 8.) 6:3, 7:6 (7-4)
Murray (brit) - Dent (amerikai, 9.) 6:3, 6:3
Zib (cseh) - Kim (amerikai) 4:6, 6:1, 6:4
Beck (szlovák, 16.) - Mathieu (francia) 6:2, 4:6, 7:6 (7-5)
Blake (amerikai) - Hanescu (román) 6:2, 6:4

WTA-torna, Birmingham (200 ezer dollár), 2. forduló:
Jackson (amerikai) - Kirilenko (orosz, 15.) 6:2, 6:3
Foretz (francia) - Morigami (japán) 7:5, 6:3
Golovin (francia, 5.) - Grandin (dél-afrikai) 6:4, 7:5
Aszagoe (japán, 6.) - Tu (amerikai) 6:1, 4:6, 6:1
Daniilidou (görög) - Vaidisova (cseh, 10.) 6:4, 6:2
Granville (amerikai) - Molik (ausztrál, 2.) 6:4, 6:2
Stosur (ausztrál, 16.) - Dominikovic (ausztrál) 6:1, 1:6, 7:6 (7-2)
Szugijama (japán, 8.) - Pratt (ausztrál) 7:5, 6:4
Fudzsiwara (japán) - Vento-Kabchi (venezuelai) 6:2, 6:2
Sequera (venezuelai) - Baltacha (brit) 6:4, 6:2
Tanasugarn (thaiföldi) - Bartoli (francia, 9.) 6:3, 6:0
Washington (amerikai) - Razzano (francia, 11.) 6:4, 3:6, 6:1

[origo] / (MTI)