Vágólapra másolva!
Remek, 4:10.10 perces Európa-csúcsot úszott 400 m vegyesen Cseh László a Mare Nostrum elnevezésű sorozat második, franciaországi viadalán. A Kőbánya SC klasszisa saját rekordját döntötte meg: 2003. július 27-én Barcelonában 4:10.79-et ért el a világbajnokság döntőjében.

Cseh már a hétvégén is remekelt, a sorozat barcelonai nyitó állomásán 4:12.59 perces kiváló eredménnyel diadalmaskodott. Ideje akkor egyszersmind Mare Nostrum-csúcs is volt, most már az Európa-rekord számít annak.

"Az benne az igazán nagy dolog, hogy Lacika mindezt a világbajnoki felkészülés közepette, munkából érte el. Bár Phelps rekordja még odébb van, azért ebből az Európa-csúcsból még sok minden lehet" - fogalmazott óvatos optimizmussal Kiss László szövetségi kapitány, akinek a franciaországi verseny színhelyéről Turi György, Cseh mestere, a Kőbánya SC vezetőedzője elmondta, hogy Canet-ban melegebb van ugyan, mint Budapesten, viszont a nyitott uszodában a keddi viadal alatt is nagyon erős szél fújt.

A nyitónapon Cseh mellett rajthoz állt Kovács Ágnes és Rudolf Roland is, és egyformán az ötödik helyet szerezték meg az esti döntőben.

A 2000-es sydneyi olimpia bajnoknője a 200 méteres mellúszás délelőtti selejtezőjéből a legjobb idővel (2:31.42 perc) jutott tovább, s bár a fináléban tovább javult (2:30.63), négyen így is gyorsabbnak bizonyultak nála.

A katalán fővárosban produkált teljesítményét felülmúlta Rudolf is, aki a kedd esti fináléban 100 m háton 57.08 másodperccel ütött ötödikként a célba.

eredmények
férfiak, 400 vegyes
1. Cseh László 4:10.10 (új Európa-csúcs)
2. Nicolas Rostoucher (francia) 4:21.34
3. Robin van Aggele (holland) 4:22.66

100 m hát
1. Arkagyij Vjacsanyin (orosz) 55.34
2. Florea (román) 56.00
3. Di Carli (olasz) 56.33
...5. Rudolf Roland (magyar) 57.08.

nők
200 m mell
1. Mirna Jukic (osztrák) 2:28.39
2. Balfour (brit) 2:28.87
3. Dulian (lengyel) 2:30.05
...5. Kovács Ágnes (magyar) 2:30.63.

a 400 m vegyes Európa-csúcsának fejlődése 1978-tól
4:22.29: Szergej Feszenko (szovjet), 1978.08.22., Berlin
4:21.97: Alekszander Szidorenko (szovjet), 1980.02.22., Leningrád
4:20.41: Giovanni Franceschi (olasz), 1983.08.23., Róma
4:19.61: Jens-Peter Berndt (keletnémet), 1984.05.23., Magdeburg
4:18.29: Berndt 1984.08.20., Moszkva
4:15.42: DARNYI TAMÁS 1987.08.19., Strasbourg
4:14.75: DARNYI 1988.09.21., Szöul
4:12.36: DARNYI 1991.01.08., Perth
4:10.79: CSEH LÁSZLÓ 2003.07.27., Barcelona
4:10.10: CSEH 2005.06.07., Canet-en-Roussilon.