Vágólapra másolva!
Szikrázó napsütésben, meglepetések nélkül versenyeztek a szegedi Maty-éren az AstraZeneca I. kajak-kenu válogatón olimpiai bajnokok és ifjú trónkövetelők.

Az 1000 méteres finálékban a féri kajak egyest magabiztosan nyerte Vereckei Ákos, de valószínűleg az idei világversenyeken ebben a számban nem ő képviseli majd a magyar színeket, inkább csak arra volt kíváncsi hol tart a felkészülésben. Biztató, hogy az olimpiai bajnok négyes vezérevezőse Kammerer Zolán lett a második. A kapitánynak az okozhat fejtörést, hogy Benkő Zoltán tudása alatt teljesítve, majd öt másodpercet kapva Vereckeitől a negyedik helyen végzett.

A párosoknál a Kökény, Kucsera kettős volt a leggyorsabb, de a Horváth, Storcz duó második helye szintén ígéretes, a négyesre gondolva. A kenusoknál mintha megállt volna az idő: egyesben Vajda Attila, párosban a Kozmann, Kolonics kettős győzött. Kolonicsékban bőven maradt még, hiszen amit a kétszeres olimpiai bajnok elmondta, az idén most lapátoltak másodszor együtt 1000 méteren.

A nőknél a Kovács, Janics pár könnyedén, főlényesen nyert, míg az egyes hajóban Bóta Kinga volt a legjobb, de ő is és Janicsék is, elsősorban a vasárnapi 500-as döntőkre koncentrálnak, az jelenti számukra az igazi kihívást.

Kovács Katalin az előzetes nevezés ellenére 1000 egyesben nem indult, viszont 500 méteren vasárnap megpróbálja a jó néhány szakember által lehetetlennek tartott duplázást, azaz egyesben és párosban is rajthoz áll 15 perc különbséggel.

Janics Natasa ezúttal csak a párosban versenyez, mert mint mondta még nem elég felkészült az ismétléshez, ő nem regenerálódik olyan gyorsan, mint csapattársa. A kapitány, Angyal Zoltán elégedett volt az 1000 méteres döntők során látottakkal, úgy érzi, tisztul a kép, alakul az idei világversenyekre a magyar csapat. Elsősorban az olimpiai bajnok négyes tagjainak sikeres egyéni és páros szereplésének, a Kovács, Janics kettős teljesítményének örült.