Vágólapra másolva!
A svájci szövetség egyéves eltiltással sújtotta Danilo Hondót, a Gerolsteiner csapat doppingvétségen ért német országúti kerékpárosát, aki legközelebb jövő áprilisban állhat ismét rajthoz.

A márciusi Milánó-San Remo klasszikus egynapos viadalon másodikként célba érkező sportoló két héttel korábban, a murciai körverseny során elvégzett vizsgálaton akadt fenn. Az analízis egy carphedon nevű tiltott stimuláns használatát mutatta ki.

Az istálló elöljárói már az első gyanú után felfüggesztették a 31 éves, Svájcban élő Hondo versenyzési jogát, majd közölték: felbontják a kerekes szerződését.