Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően Tóth Krisztina 4-1-es vereséget szenvedett a kínai Niu Csien-fengtől (Niu Jianfeng), s ezzel az utolsó magyar is befejezte a szereplését a Sanghajban zajló 48. egyéni asztalitenisz-világbajnokságon.

A találkozó jól indult Tóth számára, hiszen az első szettet 13-11-re megnyerte. A folytatásban azonban egyre inkább a kínai vetélytárs akarata érvényesült, miközben a magyar olykor egészen parádés labdamenetekkel és poénokkal szórakoztatta a közönséget.

"Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel" - nyilatkozta Tóth Krisztina a találkozót követően. "A világranglistán harmadik Niu ellen is voltak olyan megoldásaim, amelyek bravúrszámba mentek, s egy ilyen versenyen nem szégyen a legjobb 16 között kiesni."

Bátorfi Csilla nem jelentette még be válogatottbeli visszavonulását.

"Azt nem jelenthetem ki, hogy utoljára szerepeltem a magyar válogatottban" - fogalmazott Bátorfi. "Jövőre éppen Németországban, Brémában rendezik a csapat-világbajnokságot, s ha a magyar szövetség illetékesei úgy gondolják, hogy szükség van a játékomra, vagy akár csak a jelenlétemre, örömmel állok rendelkezésre. Ehhez azonban a nyáron le kell ülnöm a vezetőkkel, és tisztázni kell ezt a kérdést, mert azt nem szeretném, ha jövőre a vb előtt az utolsó pillanatban közölnék, hogy kellek-e. Az azonban szinte biztos, hogy május 20-án, a Statisztika elleni BEK-döntőben asztalhoz állok Budapesten."

A magyar csapat csütörtökön 17.45-kor érkezik Bécs érintésével a Ferihegyi repülőtér 2B termináljára.

Óriási meglepetésre a női egyes nyolcaddöntőjében a fehérorosz Viktoria Pavlovics 4-0-ra verte a hongkongi Tie Ja-nát (Tie Jana), és ezzel egyedüli született európai játékosként a legjobb 8 közé jutott. Ugyancsak szenzáció, hogy a férfi páros elődöntőjében a német Boll, Süss duó 4-2-re verte az első helyen kiemelt kínai Csen Csi, Ma Lin (Chen Qi, Ma Lin) párost, így a döntőbe jutott.

A férfiak versenyében a dán Michael Maze remek teljesítménnyel bejutott a legjobb nyolc közé, miután meglepetésre legyőzte a kínai Vang Haót (Wang Hao). A csapatban idén Európa-bajnoki címet szerzett játékos kitűnően játszott, és végül nagyon könnyedén, 4-0-ra verte a világranglistán harmadik riválisát.

Maze mellett a svéd Peter Karlsson személyében még egy európai asztaliteniszező biztosan tagja lesz a legjobb nyolc mezőnyének. A svéd játékos a kínai származású spanyol He Zhit verte 4-3-ra.

Búcsúzott ugyanakkor a fehéroroszok klasszisa, Vlagyimir Szamszonov és a görög Kalinikosz Kreanga is. A női egyes elődöntőjében három kínai és egy hongkongi versenyző került be.

eredmények
női egyes, nyolcaddöntő
Niu Jiafeng (kínai) - Tóth Krisztina 4-1 (-11, 8, 8, 3, 6)
Pavlovics (fehérorosz) - Jana (hongkongi) 4-0 (9, 4, 4, 5)
negyeddöntő:
Csang Jin-ing (Zhang Yining, kínai) - Viktoria Pavlovics (fehérorosz) 4-0 (5, 2, 4, 2)
Lin Ling (hongkongi) - Gao Jun (amerikai) 4-1 (5, 7, -9, 8, 4)
Kuo Jüe (Guo Yue, kínai) - Niu Csien-feng (Niu Jianfeng, kínai) 4-2 (-11, 10, 10, 7, -9, 7)
Kuo Jen (Guo Yan, kínai) - Li Jiao (holland) 4-0 (2, 5, 10, 6)

férfi egyes, nyolcaddöntő
Vang Li-csin (Wang Liqin, kínai) - Li Csing (honkongi) 4-3 (6,4,-9, -10, 3, -6,5)
Csen Csi (Chen Qi, kínai) - Kung Ling-huj (Kong Linghui, kínai) 4-0 (8, 6, 8, 6)
Peter Karlsson (svéd) - He Zhi (spanyol) 4-3 (7, -8, 5, -6, -7, 7, 9)
O Szang (dél koreai) - Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz) 4-3 (9, 9 -4, 7, -9, -7, 8)
Michael Maze (dán) - Vang Hao (Wang Hao, kínai) 4-0 (9, 6, 10, 13)
Hao Suaj (Hao Shuai, kínai) - Kalinikosz Kreanga (görög) 4-2 (11, -10, 9, 9 -8, 4)
Liu Kuo-cseng (Liu Guozheng, kínai) - Timo Boll (német) 4-3 (5, -3, -4, 5, -8, 8, 13)
Ma Lin (Ma Lin, kínai) - Lucjan Blaszczyk (lengyel) 4-0 (7, 11, 5, 7)

A negyeddöntő párosítása:
Vang Li-csin - Csen Csi
Karlsson-O Szang
Maze - Hao Suaj
Liu Kuo-cseng - Ma Lin

férfi páros, elődöntő
Boll, Süss (német) - Chen Qi, Ma Lin (kínai) 4-2 (11, -3, 6, 13, 7)
Kung Ling-huj, Vang Hao (Kong Linghui, Wang Hao, kínai) - Vang Li-csin, Jen Szen (Wang Liqin, Yan Sen, kínai) 4-2 (11, 8, -2, -7, 7, 10)

vegyes páros, elődöntő
Lin Kuo-cseng, Paj Jen (Lin Guozheng, Bai Yan, kínai) - Csiu Ji-ko, Csao Zsen (Qiu Yike, Chao Zhen, kínai) 4-1 (7, 5, -5, 10, 4)
Vang Li-csin, Kuo Jü (Wang Liqin, Guo Yu, kínai)-Jen Szen, Kuo Jen (Yan Sen, Guo Yan, kínai) 4-1 (8, -10, 5, 5, 9)
döntő:
Vang Li-csin, Kuo Jü - Liu Kuo-cseng, Paj Jen 4-3 (4, -6, -6, 7, 9, -7, 6)