Vágólapra másolva!
Szenzációs amatőr bokszmeccs lesz április 16-án, Boltonban: az athéni olimpia egyik slágerösszecsapásának, a Mario Kindelan - Amir Khan könnyűsúlyú döntőnek a visszavágója. A 60 kg-os súlycsoport két olimpián (Sydney, Athén) megkoronázott királya, a 33 éves kubai Kindelan - aki második ötkarikás diadala után visszavonult - újra szorítóba lép, méghozzá napjaink egyik legnagyobb amatőr reménysége, a 18 éves brit Khan ellen. Tavaly, Athénban Kindelan 30-22-es pontozással verte az egyébként pazarul bokszoló Khant.

Kindelan nem ismeretlen a magyarok előtt sem: a 2003-as bangkoki világbajnokságon ő verte pontozással Káté Gyulát az elődöntőben.

Khan minden bizonnyal már idén profinak áll, előtte azonban indulni szándékozik a júniusi, moszkvai Világkupán. Frank Warren menedzser 200 000 fontos szerződéssel csábítja a profik közé. Az április 16-ra tervezett boltoni összecsapást is Warren hozta össze - a helyszín nem véletlen, ugyanis Khan Boltonban született, pakisztáni bevándorlók gyermekeként.

Ha Kindelan visszatér is, a novemberi, Mijanjangban (Kína) esedékes amatőr világbajnokságon már semmiképp sem indulhat, mert addigra betölti a felső korhatárt jelentő 34. életévét.

A 60 kg régóta tömve van világklasszisokkal, korábban ebben a kategóriában nyert olimpiai bajnoki címet az amerikai Pernell Whitaker és Oscar de la Hoya is.

Ch. Gáll András