Vágólapra másolva!
Noha még az idei Tour de France is csak bő három hónap múlva kezdődik, már eldőlt, hogy a jövő évi francia országúti kerékpáros körverseny Strasbourgból rajtol.

A Tour történetében 1953-at követően másodszor indul majd a mezőny az elzászi nagyvárosból, amely az 1903-as kezdettől összesen 22 alkalommal fogadta egy-egy szakaszbefutó és/vagy -rajt erejéig a legjobb kerekeseket. Legutóbb 2001-ben lehetett részese a strasbourgi közönség a viadalnak, akkor az észt Jaan Kirsipuu nyerte az aktuális etapot.

Elzászból ezt megelőzően utoljára 1971-ben vágott neki a mezőny a "Nagy Körnek", 34 éve Mulhouse volt a rajt színhelye. Az idei Tour július másodikán veszi kezdetét, mégpedig a vendée-i Fromentine-ben.