Vágólapra másolva!
Tíz olimpikon, köztük az athéni játékokon ezüstérmes kanadai Barney Williams vesz részt a március 27-ei, hagyományos Oxford-Cambridge evezősversenyen. A tavaly győztes Cambridge, illetve a rivális intézmény nyolcasát egyaránt öt olimpiát megjárt versenyző erősíti majd a 151. viadalon.

A cambridge-iek között lesz - a Temzén, a brit főváros két városrésze, Putney és Mortlake közötti 6,7 km-es távon sorra kerülő párharc során - az ausztrál Tom Edwards, a német Bernd Heidicker és Sebastian Schulte, a brit Tom James, valamint az amerikai Luke Walton, míg az oxfordi egységet a brit Robin Bourne-Taylor és Andy Triggs Hodge, az amerikai Jason Flickinger és Chris Liwski, valamint Williams erősíti majd. Ők valamennyien ott voltak az athéni játékokon.

A viadalt 176 éve rendezik meg: hetvenegy alkalommal oxfordi, hetvennyolcszor cambridge-i győzelem született, míg egyszer - 1877-ben - holtverseny volt.