Vágólapra másolva!
Kedden a juniorok versenyeivel kezdődik meg Tallinnban a légfegyveres Európa-bajnokság, amelyen 21 magyar versenyző vesz részt, s közülük többen éremesélyesként lépnek lőállásba.

"Én 5-6 érmet remélek a csapattól, de azon belül is nagyon szeretném, ha legalább 2-3 medált olimpiai számban, tehát puskában, vagy pisztolyban sikerülne szerezni" - mondta Krzyzewsky Miklós, a magyar szövetség elnöke.

A tíz felnőtt versenyző közül a legjobb szereplés a légpuskás Sidi Pétertől várható, aki az utóbbi időben egyre jobb formában lőtt, így reális eséllyel pályázik a tavaly Győrben megszerzett címének megvédésére. Mellette a női pisztolyosoktól remélhető kiemelkedő produkció, hiszen az olimpián szerepelt Csonka Zsófia és Erdős Dorottya is bizonyította már az idén, hogy remek teljesítményre képes.

A junioroknál elsősorban az olimpia műsoráról lekerült futócéllövő szakág képviselői esélyesek a dobogós helyezésekre, de szintén komoly reményekkel utazott el az észt fővárosba a 2003-as göteborgi Eb légpuska aranyérmese, Nagy Zsófia, aki februárban Zalaegerszegen a felnőttek között lett országos bajnok.

A csapat legnagyobb hiányzója a futócéllövő Sike József, aki tavaly megnyerte Győrben a 30+30 lövéses számot, ám ezúttal munkahelyi elfoglaltságai miatt nem vehet részt a kontinensviadalon.

A magyar Eb-csapat:
férfiak: Sidi Péter, Papp Máté, Kováts Ádám (puska) Karacs Zsolt (pisztoly)
nők: Sike Renáta, Erdős Dorottya, Csonka Zsófia (mindhárom pisztoly) Joó Éva, Krzyzewsky Beáta, Miskolczi Julianna (puska)
junior férfiak: Török Zoltán, Kecső Zoltán, Horváth Gábor (puska) Kocsis Roland, Kocsis Norbert, Belák András (futócél)
junior nők: Végh Barbara (pisztoly) Nagy Zsófia, Gábli Orsolya, Borbély Erzsébet (puska) Keczeli Bianka (futócél).