Vágólapra másolva!
A Magyar Kerékpársportok Országos Szövetsége vasárnap tartotta közgyűlését, amelyen négy évre Eisenkrammer Károlyt választották meg elnöknek.

Az ülés azonban nem zajlott le zökkenőmentesen, ugyanis az eddigi főtitkár, Verebélyi Lajos levélben jelezte, hogy hétfőn törvényességi óvást nyújt be az ügyészséghez, amennyiben elnökválasztást tartanak, mivel a közgyűlést szabálytalanul hívták össze.

"Elsődleges célom, hogy a szakágak közötti ellentéteket elsimítsam, ezáltal pedig a békét megteremtsem a szövetségben. Amire még nagy hangsúlyt kívánok fektetni, az a szakemberképzés, illetve egy szigorú doppingszabály megalkotása, amelyet utána be kell tartatnunk" - mondta a négyéves periódusra ellenjelölt nélkül megválasztott elnök.