Vágólapra másolva!
Két vesztes finálé után idén sikerrel járt Marat Szafin, az orosz teniszező nyerte ugyanis a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, miután négy játszmában, 2 óra 45 perc alatt diadalmaskodott a hazai közönség előtt szereplő Lleyton Hewitt ellen. Vegyespárosban örülhettek az ausztrálok, Stosur és Draper emelhettte magasba a trófeát, a junior lányok fináléjában Szávay Ágnes két játszmában szenvedett vereséget a fehérorosz Victoria Azarenkától.

A nyitó, mindössze 23 perces játszmában villámrajtot vett a helyi közönségkedvenc, az önmagához képest akkor még nagyon pontatlanul teniszező ellenfelével szemben. Hewitt két alkalommal is elnyerte Szafin adogatását, akinek szinte esélye sem volt a felzárkózásra. Az orosz 13 önhibát vétett, ellenfele csupán egyet. Ráadásul a szervái sem voltak sikeresek, az első szettben egyetlen foghatatlan adogatást sem tudott küldeni a másik térfélre.

A folytatásban váltott az orosz: pontosabb volt az alapvonalon, könyörtelen a hálónál, eredményesebben adogatott, a negyedik gémben elnyerte ellenfele szervajátékát, s ez el is döntötte a szett sorsát, így 42 perc elteltével sikerült kiegyenlítenie.

A harmadik játszmában (57 p) ismét Hewitt jutott előnyhöz: a második játékban elvette Szafin adogatását. Az ausztrál óriási akaraterővel küzdött, s még az elérhetetlennek tűnő labdákat is eredményesen ütötte vissza (3:0). Az orosz ezután ápolást kért, a combjait masszírozta az orvos néhány percig. A kezelés jót tett, mert a negyedik helyen kiemelt klasszis a hetedik gémben három breklabdához jutott, a harmadikat sikerült érvényesítenie, s ezzel 4:3-ra szépített, majd kiegyenlített. Sőt ismét elnyerte Hewitt szervajátékát, s már a szettért adogathatott, amit sikerrel teljesített.

A negyedik felvonás előtt - gondolván ez ellenfelének már bejött - az ausztrál kért, s kapott masszázst, de ez sem segített rajta, mert azonnal elveszítette adogatójátékát, majd később Szafinnak a 4:1-hez is labdája volt, de elpackázta, s Hewitt fogcsikorgató küzdelemben szépített (3:2). Ám ez sem volt elég: bár mindent megpróbált, egyenlíteni nem tudott, s az orosz 5:4-nél már a mérkőzésért adogathatott. Szafin nem hibázott és végül biztosan nyert.

A győztes 18 foghatatlan adogatást küldött ellenfele térfelére, a vesztes hetet, Szafin 36 önhibát vétett, riválisa 22-őt, s a nyerő ütések tekintetében is a bajnok volt a jobb (54-33). Az orosz klasszis ezzel a sikerrel második GS-diadalát ünnepelhette, az első Grand Slam-tornát 2000-ben a US Openen nyerte.

Marat Szafin: "Miután 2002-ben és tavaly is kikaptam a döntőben, nehéz elhinni, hogy most végre sikerült nyernem. A gyorsan elveszített első játszma után nem igazán gondolhattam arra, én leszek az, aki a végén örülni fog. Megint elbukok?kérdezgettem magamtól, de inkább megpróbáltam a folytatásra összpontosítani. Talán azért fordulhatott a kocka, mert hirtelen Hewitt vállára nehezedett a nyomás, a nyerési kényszer."

Lleyton Hewitt: "Szafin megérdemelte a sikert, hiszen a tornán olyan nagyságokat verte meg előttem, mint például Roger Federer. Nekem már a fináléba kerülés is nagy élmény volt, mert előtte itt, Melbourne-ben még soha sem éltem túl a nyolcaddöntőt. Persze, jobb lett volna nyerni, de remélem, a sok ezer ember, aki nekem szurkolt, most nem bosszankodik."

férfi egyes, döntő:
Szafin (orosz, 4.) - Hewitt (ausztrál, 3.) 1:6, 6:3, 6:4,6:4