Vágólapra másolva!
Hiába volt a negyedik játszmában mérkőzéslabdája Roger Federernek, a svájci világelső végül vereséget szenvedett Marat Szafintól az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjében. A nőknél nem követte el ugyanazt  hibát a hetedik helyen kiemelt Serena Williams mint 2004-ben, a wimbledoni döntőben, az amerikai klasszis ezúttal visszavágott az orosz Marija Sarapovának az angliai vereségért, s remek mérkőzésen 2:6, 7:5, 8:6-ra nyert. A másik elődöntőben Davenport vert helyzetből felállva 2:6, 7:6, 6:4-re verte a francia Dechyt.

Marat Szafin öt játszmában, 4 óra 28 perces maratoni csatában legyőzte a címvédő Roger Federert és elsőként jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe.

Az elmúlt esztendőben ez a két játékos vívta finálét, s akkor a svájci klasszis könnyedén, három szettben múlta felül orosz riválisát. Az első játszmát 45 perc alatt nyerte a világelső Federer, majd alig több mint félóra alatt (37 p) egyenlített az orosz teniszező. A következő szett ismét az első helyen kiemelt svájcié volt (56 p), s ekkor úgy tűnt, már senki - még Szafin - sem állíthatja meg, hogy ismét döntős legyen Melbourne-ben.

Ám ellenfele másként gondolta: drámai csatában ismét kiegyenlített (50 p), ráadásul úgy, hogy a rövidítésben Federer már 5-2-re vezetett, majd 6-5-nél meccslabdája is volt. Az utolsó felvonás (80 perc) is páratlan izgalmakat hozott: a hatodik gémben Szafin elnyerte a címvédő adogatását, s utána 5-2-es előnyre tett szert.

Ezúttal azonban Federerernek volt helyén a szíve: nagy küzdelemben - olykor zseniális megoldásokkal - kiegyenlített, miközben ellenfelének három meccslabdája is volt. Ezután 7-7-ig fej-fej mellett haladt a két klasszis, bár Szafinnak két újabb alkalma volt a párviadal megnyerésére, de a svájci hárítani tudott. Aztán 8-7-es Szafin vezetésnél az orosznak ismét két lehetősége adódott a sikerre: az elsőt egy fogadhatatlan adogatással "védte ki" Federer, ám a másodikkal már nem tudott megbirkózni.

"Sajnálom az elpuskázott meccslabdámat, de ma egyértelműen ő volt a jobb és frissebb, ezenkívül az adogatásai is remekül működtek. A fájó hátam miatt ápolást kellett kérnem, de a leginkább az a hólyag zavart, amelyik a második szettben keletkezett a lábamon. Alig várom, hogy visszavághassak Szafinnak" - mondta a svájci világelső. Federer 26 mérkőzést nyert meg sorozatban, utoljára az athéni olimpián kapott ki a cseh Tomas Berdychtől.

"Egyszerűen nem találok szavakat arra, hogy mennyire örülök ennek a csodálatos eredménynek" - nyilatkozott az orosz csillag. "Egy olyan teniszező ellen nyertem, aki tavaly mindössze hat mérkőzést veszített el. Remélem, a döntőre sikerül kipihenni magam, s két vesztes melbourne-i finálé után harmadszor végre nyerhetek. Az ötödik szettben egy csomó meccslabdám volt, és utólag sokan megkérdezték, miért puskáztam el a lehetőségeket? A válasz egyszerű: a világelső állt a háló túlsó odalán. Ami a döntőt illeti, fogalmam sincs, hogy Andy Roddick és Lleyton Hewitt közül ki lenne a megfelelőbb ellenfél számomra. Lleyton nagy harcos, nála nincs elveszett labda, Andy pedig elképesztően szervál, és bombaformában van".

Szafin ellenfele a döntőben a pénteken esedékes Andy Roddick (amerikai, 2.)-Lleyton Hewitt (ausztrál, 3.) összecsapás győztese lesz.

férfi egyes, elődöntő:
Szafin (orosz, 4.) - Federer (svájci, 1.) 5:7, 6:4, 5:7, 7:6 (8-6), 9:7

(MTI)