Vágólapra másolva!
A német Imke Duplitzer nyerte a budapesti Westend Grand Prix női párbajtőr Világkupa-versenyt, amelyen a magyar színek képviseletében senki sem került be a nyolcasdöntőbe. Király Hajnalka a francia válogatott tagjaként lett bronzérmes.

A Nemzeti Sportcsarnokban szombaton reggel a 64-es táblán még hat magyar versenyző kezdett. Fodor Renáta már az első körben búcsúzott, 15-7-re kapott ki a világranglista-vezető, s kétszeres olimpiai bajnok francia Flesseltől. A további öt magyar azonban nyert: Tóth Hajnalka a lengyel Cygan (15-7), Mincza Ildikó a hongkongi Cseng (14-5), Kiskapusi Dóra a svájci Marty (15-9), Révész Julianna az amerikai Lawrence (13-10), Szász Emese pedig az orosz Kulbaba (15-9) ellen. A 16 közé azonban már csak Mincza jutott be, s ő is nehezen, 15-14-re győzött a svájci Geroudet ellen. Fodor után Tóth sem bírt Flessellel (6-15), Kiskapusi a német Duplitzertől (12-15), Szász a román Branzától (10-15), Révész pedig az athéni olimpián csapatban aranyérmes orosz Zsivkovával szemben marad alul nagy csatában (10-11).

"Hiába vezettem a két tussal, ez is kevés volt... A végén mindketten arra játszottunk, hogy hosszabbítás legyen, azaz egy tus döntsön, és ez a találat sajnos nálam akadt be. Ha fordítva történik, akkor sokkal több világranglistás ponthoz jutok, de igazából nem ezért lett volna fontos, hogy nyerjek, hanem azért, mert egy ilyen siker jót tett volna az önbizalmamnak. Annak mindenesetre örülök, hogy Szabó Bence szövetségi kapitány így is értékelte az eredményemet, mert jelezte, hogy számít rám a vasárnapi csapat Világkupa-versenyen is" - árulta el a 22. születésnapját jövő hétfőn ünneplő Révész Julianna.

Mincza Ildikó a nyolcas döntőbe jutásért az olasz Casciolival vívott, és sajnos végig alárendelt szerepet játszott. Az olasz vívónő 5-1-re, majd 10-4-re elhúzott, s végül 15-9-re nyert. Ezzel eldőlt, hogy a magyar színek képviseletében senki sem lesz a döntőben. A 2003 óta francia válogatott, még magyarként négyszeres csapatvilágbajnok Király Hajnalka azonban három győzelemmel beverekedte magát a fináléba. S az első asszóját itt is megnyerte, 15-12-re verte Zsivkovát. Ezután azonban Branzától kikapott (10-15), s így a harmadik helyen végzett. A dobogó harmadik fokára éppen csapattársával, s barátnőjével, Flessellel együtt állhatott fel. Az első helyért Duplitzer 15-8-ra nyert Branza ellen.

"Két könnyű győzelem után két nagyon nehéz asszóm volt, a román lánnyal pedig már nem bírtam. Úgy érzem, hogy a nap végére fizikálisan elfáradtam, vagyis a kondíciómon még van mit javítani. A szereplésemmel azonban összességében mindenképpen elégedett vagyok, hiszen az athéni olimpiai után most egy új négyéves ciklus kezdődött s az, hogy az első Világkupa-versenyen dobogóra állhattam, jó nyitás" - nyilatkozta Király Hajnalka.

A Nemzeti Sportcsarnokban vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a csapat Világkupa-verseny, a magyar válogatott a nyolc közé jutásért Ukrajna ellen lép pástra.

Fábik Tibor