Vágólapra másolva!
Kapros Anikó a szerb-montenegrói Jankovic oldalán két játszmában vereséget szenvedett a Lee, Peng duótól, ezzel nincs már versenyben magyar teniszező az év első Grand Slam-tornáján. A férfiaknál Federer és Szafin is nyolcaddöntős, a nőknél is menetelnek a kiemeltek, Mauresmo, Serena Williams és Kuznyecova sem botlott a harmadik fordulóban.

A világelső Federer mindössze 57 percet töltött a pályán a finn Nieminen ellen, mivel az északi játékos sérülés miatt feladta a mérkőzést a második szettben. Ennyi idő alatt is érvényesült a svájci nagyobb tudása, hiszen Federer majdnem hússzal több pontot szerzett, mint ellenfele. Tavalyi döntőbeli vetélytársa, az orosz Szafin ugyan először vesztett játszmát a torna során, de végül négyben legyőzte a wimbledoni elődöntős horvát Ancicot.

A tizedik kiemelt Gaudio már nincs versenyben, de ez nem akkora meglepetés, tekintve, hogy az argentinnak nem a kemény pálya a fő vadászterülete, míg a szlovák Hrbaty tipikusan a mindenkire veszélyes kategória. A 2002-es győztes Thomas Johansson is bejutott a 16 közé, méghozzá nem éppen simán, a hagyományos világranglistán 86. Kevin Kim ugyanis csak 193 perces csata után adta meg magát.

Joachim Johansson és Feliciano Lopez még erre is rátett, 238 perc után örülhetett a svéd, aki 13:11-re hozta a döntő játszmát. Andre Agassi sima háromban verte honfitársát Dentet, pedig az első játszmában például 1:4-re állt a kopasz zseni. A ciprusi Bagdatis átlépett a 13. kiemelt Robredón, és ezzel kiérdemelte, hogy a következő körben Federer ellen játszhasson.

A nőknél Mauresmo és Kuznyecova is hasonló forgatókönyv után jutott tovább (sima első, szoros második játszma), az olasz Farina Elia leütötte a pályáról a brit Baltachát, az Ausztráliában tizenhetedszer induló Frazier nem bírt a 18 éves orosz Lineckajával, aki nem volt még egy éves, amikor az amerikai már első GS-tornáján játszott. Serena Williams a Mandula Petrát verő indiai Mirza ellen ütögetett egy jót, bár az indiai játékos a második szettben mutatott szép dolgokat.

A párosok mezőnyében Kapros Anikóék az első játszmában ugyan eljutottak a rövidítésig, de azt 7-3-ra elveszették a Lee, Peng duó ellen, a második szettben pedig csak három játékot sikerült összekaparni, ez pedig a búcsút jelentette.

férfi egyes, 3. forduló:
Federer (svájci, 1.) - Nieminen (finn) 6:3, 5:2-nél Nieminen feladta
Szafin (orosz, 4.) - Ancic (horvát, 28.) 6:4, 3:6, 6:3, 6:4
Agassi (amerikai, 8.) - Dent (amerikai, 29.) 7:5, 7:6 (7-3), 6:1
Hrbaty (szlovák, 20.) - Gaudio (argentin, 10.) 7:6 (7-6), 6:7 (8-10), 6:7 (3-7), 6:1, 6:3
J. Johansson (svéd, 11.) - F. Lopez (spanyol, 24.) 6:3, 3:6, 5:7, 7:6 (7-2), 13:11
Baghdatis (ciprusi) - Robredo (spanyol) 7:6 (7-2), 6:4, 6:1
T. Johansson (svéd, 30.) - Kim (amerikai) 3:6, 6:2, 6:7 (4-7), 6:2, 6:2
O. Rochus (belga) - Beck (szlovák) 6:7 (6-8), 6:1, 6:4, 6:2

női egyes, 3. forduló:
Mauresmo (francia, 2.) - Ivanovic (szerb-montenegrói) 6:2, 7:5
Kuznyecova (orosz, 5.) - Diaz-Oliva (argentin) 6:3, 7:6 (7-5)
S. Williams (amerikai, 7.) - Mirza (indiai) 6:1, 6:4
Ducsevina (orosz) - Grönefeld (német) 7:5, 6:4
Farina Elia (olasz, 15.) - Baltacha (brit) 6:1, 6:0
Petrova (orosz, 11.) - Maleeva (bolgár, 22.) 6:4, 6:4
Lineckaja (orosz) - Frazier (amerikai, 21.) 6:3, 6:4
Sarapova (orosz, 4.) - Li (kínai) 6:0, 6:2

női páros, 2. forduló:
Lee, Peng (tajvani, kínai) - Kapros, Jankovic (magyar, szerb-montenegrói) 7:6 (7-3), 6:3