Vágólapra másolva!
Bár az első szettet 6:3-ra elveszítette, 6:1, 6:3-mal javított, s megnyerte a 30. kiemelt olasz Pennetta elleni első mérkőzését Mandula Petra a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság 1. fordulójában. A magyar versenyző következő ellenfele az indiai Sania Mirza lesz. Gubacsi Zsófia és Kapros Anikó kiesett.

Egy óra 33 percet töltött pályán Mandula Petra az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, ennyi idő kellett a magyar versenyzőnek, hogy az első szett elvesztése után talpra álljon, s végül 3:6, 6:1, 6:3-ra felülmúlja a 30. helyen kiemelt olasz Flavia Pennettát.

A magyar teniszező következő ellenfele az indiai Sania Mirza lesz, aki élete első Grand Slam-mérkőzésén 3:6, 6:3, 6:0-ra nyert az ausztrál Cindy Watson ellen.

"Ennél szebb és kellemesebb szülinapi ajándékot el sem tudtam volna képzelni. Örülök a sikeres kezdetnek, hiszen a nyitó forduló mindig nagyon nehéz. Eddig egyszer játszottam Flaviával, s akkor is én nyertem. Remélem a második körben szintén eredményes leszek és nyerek az indiai lány ellen" - mondta az MTI-nek a magyar játékos, aki hétfőn ünnepelte 27. születésnapját.

Gubacsi Zsófia számára nagy falatot jelentett az amerikai Lindsay Lee-Waters, a selejtezőből főtáblára kerülő magyar 6:3, 7:5-ös vereséget szenvedett. Kapros Anikó az orosz Marija Kirilenko ellen meccselt, és bár az első szettet behúzta, a másodikban és a harmadikban Kirilenko dominált, és végül ő jutott a második körbe.

A férfiaknál simán lépett túl ellenfelén az első helyen kiemelt világranglista-vezető Roger Federer és a nyolcadikként rangsorolt amerikai Andre Agassi is. A nap meglepetését fiatal spanyol Garcia-Lopez okozta, aki meglepően simán, 7:5, 6:3, 3:6, 6:3-ra verte az 5. kiemelt honfitársat, Carlos Moyát.

eredmények, nők, 1. forduló
Mandula - Pennetta (olasz, 30.) 3:6, 6:1, 6:3
Lee-Waters (amerikai) - Gubacsi 6:3, 7:5
Kirilenko (orosz) - Kapros 5:7, 6:2, 6:4
Kuznyecova (orosz, 5.) - Kirkland (amerikai) 6:1, 6:1
Bartoli (francia) - Schaul (luxemburgi) 6:1, 6:3
Zuluaga (kolumbiai, 17.) - Sfar (tunéziai) 6:3, 7:5
Grönefeld (német) - Beltrame (francia) 6:1, 6:3
Zvonjarjova (orosz, 9.) - Nannan (kínai) 6:4, 6:2
Farina Elia (olasz, 15.) - Schruff (német) 6:3, 6:4
Domachowska (lengyel) - Ting (kínai) 6:1, 3:6. 6:0
Baltacha (brit) - Srebotnik (szlovén) 5:7, 6:4, 6:4
Cohen-Aloro (francia) - Pierce (francia, 24.) 6:2, 6:2
Asagoe (japán, 28.) - Barna (német) 6:4, 6:2
Na (kínai) - Granville (amerikai) 6:4, 4:6, 6:2
Serena Williams (amerikai, 7.) - Pin (francia) 6:1, 6:1
Randriantefy (madagaszkári) - Ondraskova (orosz) 6:1, 6:1
Mirza (indiai) - Watson (ausztrál) 3:6, 6:3, 6:0
Magdalena Maleeva (bolgár, 22.) - Serna (spanyol) 6:1, 6:1
Zsidkova (orosz) - Ruano Pascual (spanyol) 4:6, 6:1, 6:1
Ferguson (ausztrál) - Llagostera Vives (spanyol) 2:6, 7:6, 6:4
Sucha (szlovák) - Szugijama (japán, 16.) - 7:6, 6:4
Lineckaja (orosz) - Kurhajcova (szlovák) 6:4, 6:1
Sarapova (orosz, 4.) - Karatantcseva (bolgár) 6:3, 6:1
Dulko (argentin, 29.) - Brandi (Puerto Rico-i) 6:3, 3:6, 6:3
Domachowska (lengyel) - Li Ting (Li Ting, kínai) 6:1, 3:6, 6:0
Chladkova (cseh) - Talaja (horvát) 7:6, 6:3
Mauresmo (francia, 2.) - Stosur (ausztrál) 6:2, 6:3
Petrova (orosz, 11.) - Ruano Pascual (spanyol) 6:1, 6:2
Frazier (amerikai, 21.) - Irvin (amerikai) 7:5, 6:1
Duscsevina (orosz) - Craybas (amerikai) 3:6, 7:6 (7-2), 6:4
Ivanovic (szerbia-montenegrói) - Benesova (cseh, 32.) 3:6, 7:6 (7-4), 6:1
Szafina (orosz) - Cseng (kínai) 7:5, 3:6, 6:4
Diaz-Oliva (argentin) - Obata (japán) 6:3, 6:4

férfiak, 1. forduló
Federer (svájci, 1.) - Santoro (francia) 6:1, 6:1, 6:2
Szuzuki (japán) - Gambill (amerikai) 6:4, 6:3, 6:3
Ljubicic (horvát, 22.) - Horna (perui) 6:4, 6:3, 6:3
Baghdatis (ciprusi) - Luzzi (olasz) 6:1, 3:6, 6:1, 3:6, 6:3
Zib (cseh) - Wang (tajvani) 7:5, 6:2, 6:4
Robredo (spanyol, 13.) - Draper (ausztrál) 5:7, 6:2, 6:4, 6:2
Joachim Johansson (svéd, 11.) - Schalken (holland) 7:6, 6:2. 6:3
Wessels (holland) - Lu (tajvani) 6:3, 6:4, 6:4
Dent (amerikai, 29.) - Serra (francia) 7:5, 6:2, 6:4
Tabara (cseh) - Enqvist (svéd) 3:6, 6:2, 6:3, 6:3
Agassi (amerikai, 8.) - Kindlman (német) 6:4, 6:3, 6:0
Ulihrach (cseh) - Karlovic (horvát) 6:3, 6:7, 7:5, 6:2
Phau (német) - Albert Costa (spanyol) 6:3, 7:6, 6:3
Ancic (horvát, 28.) - Hernandez (spanyol) 6:3, 6:2, 6:1
Monfils (francia) - Ginepri (amerikai) 1:6, 6:3, 6:4, 7:6
Gaudio (argentin, 10.) - Justin Gimelstob (amerikai) 7:6, 6:4, 6:3
Tipsarevic (szerb-montenegrói) - Bracciali (olasz) 7:6, 7:6, 3:6, 6:1
Hrbaty (szlovák, 20.) - Söderling (svéd) 6:4, 6:2, 1:0-nál Söderling feladta
Johansson (svéd, 30.) - Luczak (ausztrál) 7:6, 4:6, 6:3, 4:6, 6:0
Calleri (argentin) - Mirnyij (fehérorosz) 6:4, 5:7, 6:4, 4:6, 6:4
Kim (amerikai) - Li (koreai) 3:6, 6:4, 6:3, 3:6, 6:1
Garcia-Lopez (spanyol) - Moya (spanyol, 5) 7:5, 6:3, 3:6, 6:3
Haas (német) - Malisse (belga) 6:3, 6:2, 6:3
Szafin (orosz, 4.) - Djokovic (szerb-montenegrói) 6:0, 6:2, 6:1
Haas (német, 16.) - Malisse (belga) 6:3, 6:2, 6:3
O. Rochus (belga) - Kiefer (német, 21.) 7:5, 2:6, 3:6, 6:2, 6:3
F. Lopez (spanyol, 24.) - Baccanello (ausztrál) 7:5, 7:5, 6:2
Beck (szlovák) - Reid (ausztrál) 6:2, 6:2, 6:1
Szargszjan (örmény) - Sanchez (spanyol) 7:6, (7-5), 4:6, 1:6, 6:4, 6:2
Fish (amerikai) - Monaco (argentin) 2:6, 6:0, 6:4, 4:6, 9:7
Nieminen (finn) - Sanguinetti (olasz) 3:6, 6:4, 6:3, 6:2
Tabara (cseh) - Enqvist (svéd) 3:6, 6:2, 6:3, 6:3

[origo]

Alig nyerte meg 43 perc alatt az első fordulóbeli mérkőzését Szvetlana Kuznyecova az ausztrál nyílt teniszbajnokságon (Jessica Kirklandet 6:1, 6:1-re verte), máris egy kínos ügyben kellett nyilatkoznia.

Belga források szerint egy decemberi bemutatóverseny után pozitív doppingmintát produkált az egyik résztvevő. Márpedig könnyen szűkíthető a kör, hiszen mindössze négyen léptek pályára: az egykori világelső Justine Henin-Hardenne mellett két orosz - Szvetlana Kuznyecova és Jelena Gyementyjeva -, illetve egy francia teniszező, Nathalie Dechy.

A vizsgálat után annyi szivárgott ki, hogy Henin biztosan nem bűnös, így maradt három lehetőség. "Semmit sem tudok az esetről, sem a belga, sem az orosz illetékesek nem tájékoztattak az esetről. Az egészről az újságokból értesültem. Csakis valami hiba lehet az ügy hátterében, engem tavaly 11 alkalommal ellenőriztek, de a többi teniszező is minimum tíz doppingvizsgálaton esett keresztül" - nyilatkozta Kuznyecova.

A US Open tavalyi győztese kritikával illette a belga szervezőket, mondván, sportszerűtlen belekeverni négy játékost, hiszen ha igaz a hír, akkor hárman ártatlanul kerülnek gyanúba. "Nem aggódom, mert az igazság úgyis kiderül" - véli a teniszező.

[origo]