Vágólapra másolva!
A Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) úgy látja, nem maradt további lehetősége az athéni olimpián pozitív doppingtesztet produkáló versenyzője, Kecskés Zoltán ügyének előmozdításában, miután a sportoló B mintájának maradékát nem vizsgálta meg az erre felkért németországi labor. Erről Dolovai Tamás, az MSSZ elnöke tájékoztatta az újságírókat a pénteki sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy mindent megtettek Kecskésért, mert ártatlannak tartják.

Dolovai az eseményen részletesen, kronologikus sorrendben haladva tájékoztatott a 69 kg-os versenyző ügyének menetéről. Elmondta, rögtön az eset athéni kirobbanását követően kérték a maradék mintának egy nemzetközileg akkreditált, semleges laborban történő analízisét, ám mivel erre a játékok alatt nem volt lehetőség, a csapat hazaérkezését követően levelet küldtek a nemzetközi szövetséghez (IWF), megismételve igényeiket.

Aján Tamástól, az IWF magyar elnökétől végül december másodikán érkezett levél az MSSZ-hez, amelyben jelezte, a nemzetközi szövetség hajlandó a budapesti központjába november 23-án megérkezett minta újravizsgálatának engedélyére bizonyos feltételek mellett.

A kikötések között szerepelt, hogy az MSSZ jelöljön meg három labort, amelyből majd kiválasztják az eljárást lefolytatót, valamint hogy DNS-tesztre is kerüljön sor. Továbbá a minta szállításának és vizsgálatának, csakúgy, mint a DNS-teszt elvégzésének költségeit az MSSZ állja.

Azt követően, hogy a magyar szövetség vállalta a feltételeket, a vizsgálatra a kölni laboratóriumot kérték fel, amely elvállalta azt. December 20-án azonban az intézmény vezetője levélben arról tájékoztatta az IWF-et, hogy mégsem áll módjában a kért vizsgálat lefolytatása.

A döntést négy pontban indokolta. Az első szerint, az A- és a B-minta vizsgálata is a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) szakembereinek felügyelete mellett zajlott, így az ügynökség szabályai szerint nincs szükség más laborban végzett vizsgálatra.

A másodikban megkérdőjelezte a minta tárolásának és szállításának megfelelő módját, aminek következtében hibás elemzésre kerülne sor. Harmadik okként azt jelölte meg a kölni laborvezető, hogy a C-minta - ahogyan a B-minta maradékát nevezik - vizsgálatának nincs jogi alapja, hiszen csak az A- és a B-próba lehet bizonyító erejű. Míg az utolsó pontban azt jelezte, hogy az eltelt négy hónap alatt a mintában különböző bakteriológiai folyamatok hatására a tiltott szer (oxandrolon) aránya olyan minimálissá válhat, hogy az nem kimutatható, az így kapott negatív eredmény pedig nem tükrözné a valóságot.

A sajtótájékoztatón Hollósi Ildikó, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI)doppinglaboratóriumának vezetője, valamint Frenkl Róbert, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke is hangsúlyozta, hogy szakmailag elfogadható ugyan a német szakember indoklása, ám a jogi magyarázata aggályos, hiszen elvállalta az analízis készítését. Ráadásul a minta meg is érkezett hozzá, így lefolytathatta volna azt, s az értékelésében megfogalmazhatta volna kételyeit.

"A továbbiakban nincs mit tenni, miután a szövetség előtt a bizonyításra rendelkezésre álló kapuk mindegyike bezárult" - összegzett Dolovai. Az érintett versenyző, Kecskés Zoltán jelezte, mindenképpen el szeretné érni a C-minta újravizsgálatát, s ha ez nem sikerül, polgári peres útra tereli az ügyet.

Az eseményen érintőlegesen a sportág idei terveiről és lehetőségeiről is szó volt. Az elnök elmondta, a három magyar athéni doppingeset vádlottjának, tehát Kecskés mellett a 105 kg-os Gyurkovics Ferenc és Kovács Zoltán versenyzői engedélyének felfüggesztése esetén az országot is kizárnák egy évre a nemzetközi versenyekből.

Dolovai ezzel kapcsolatban keserűen említette meg, hogy a komoly pénzhiány miatt valószínűleg egyébként sem tudna csapatot küldeni az áprilisi Európa-bajnokságra, valamint más nagy idei világversenyre az MSSZ, így akár az eltiltás még jól is jöhet.

A szövetség anyagi lehetőségeivel kapcsolatban elhangzott, hogy idén csupán 35,8 millió forintból gazdálkodhatnak a tavalyi 61,5 millióval szemben. A hiány óriási, miután az erősen alultervezett 2005-ös költségvetés szerint is 61,29 millióra lenne szükség, így az MSSZ helyzete kilátástalan.