Vágólapra másolva!
Czink Melinda remek játékkal, két szoros szettben legyőzte az amerikai Lindsay Lee-Waterst, s ezzel bejutott a canberrai 110 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna döntőjébe.

A világranglistán 128. helyen álló magyar játékos mindkét játszmát rövidítésben nyerte meg a korábban Kapros Anikót is legyőző amerikai vetélytársával szemben.

Ezzel történelmi fináléra kerül sor Canberrában, ugyanis a két teniszező másodszor kerül össze ugyanazon a tornán, a selejtező utolsó fordulójában ugyanis éppen Ivanovic győzte le Czinket 6:1, 6:3-ra. A magyar játékos azonban Katarina Srebotnik visszalépése miatt szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára, ahol azóta három ellenfelet is búcsúztatott, ezzel a döntőben vághat vissza Ivanovicnak.

"Érdekes lesz újra Melinda ellen játszani, pár nappal azután, hogy egyszer már megmérkőztünk, de úgy érzem nekem áll a döntő" - nyilatkozta a 16 éves szerb teniszező. "Ez az első WTA-döntőm, már az is boldogsággal tölt el, hogy idáig eljutottam, és remélem jól megy majd a döntőben is."

Czink is először került tornagyőzelem küszöbére, és az első szerencsés vesztes lehet 1980 óta, aki ilyen bravúrt hajt végre. "Egyre jobban játszom, és az önbizalmam is megjött" - mondta Melinda. "Nagyon sokat jelent, hogy az első döntőmre készülhetek, mert az elmúlt hat hónapban rengeteget edzettem, főleg az erőnlétemen javítottam, és ennek meg is látszik az eredménye."

Czink a canberrai torna miatt beáldozta az Australian Opent, de nem bánja. "Úgy terveztem, hogy játszom itt pár meccset, és aztán elutazom Melbourne-be, hogy résztvegyek a selejtezőkön, de örülök, hogy így alakult, és izgatottan várom a döntőt."

WTA-torna, Canberra (110 ezer dollár), elődöntő:
Czink Melinda - Lee-Waters (amerikai) 7:6 (7-1), 7:6 (7-4)
Ivanovic (szerb-montenegrói) - Fegyak (ukrán) 6:1, 6:2

Gubacsi Zsófia bejutott a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság selejtezőjének harmadik, s egyben utolsó fordulójába, miután három játszmában legyőzte az észt Maret Anit. A magyar játékos az első szettet még 6:3-ra elvesztette, a folytatásban azonban magára talált, s a második játszmában 6:2-re, a harmadikban pedig 6:4-re győzött.

Gubacsinak így már csak egy mérkőzésen kell diadalmaskodnia a selejtezőben, s akkor ugyanúgy főtáblás lesz, mint Mandula Petra és Kapros Anikó.

WTA-torna, Melbourne, Australian Open, női selejtező, 2. forduló:
Gubacsi Zsófia - Anit (észt) 3:6, 6:2, 6:4

[origo] / (MTI)