Vágólapra másolva!
A versenyzést sem hagyja abba, de egy egészen más műfajhoz is kedvet kapott a jelenleg legeredményesebb, aktív magyar ritmikus gimnasztikázó. Kiss Katalin a Budapest Televízió sportműsorában mostanában nem a hírek között szerepel, hanem tőle hallhatjuk a legfrissebb sporthíreket.

- Hogyan került a képernyőre? - kérdeztük a Csepeli RG Club versenyzőjét, akit a 2004-es év végén a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség is a sportág legjobbjának választott, s aki január 3-án ünnepelte a 23. születésnapját.
- Részben annak is köszönhetően, hogy tavaly megnyertem a mesterfokú bajnokságot. Utána behívtak a Budapest Televízióba, akkor természetesen csak riportalanynak. Pár héttel később aztán egyszer csak keresett a sporthíradó producere, Dinóczki József, hogy a műsorába éppen hírolvasót keres. Mivel az első ott jártamkor sem titkoltam, hogy érdekel a média, s állítólag elég talpraesettnek tűntem, megkérdezte, lenne-e kedvem a munkához. S azt válaszoltam, hogy természetesen lenne.

- Ez mennyi elfoglaltságot jelent?
- Minden nap este hat órára megyek be a szerkesztőségbe és negyed nyolc tájban kerülök adásba. Ez az egy óra plusz kell is, mert azért még nem vagyok profi hírolvasó

- A híreket szerkeszti is, vagy csak felolvassa?
- Egyelőre csak felolvasom. Tudom, hogy a szerkesztés egészen más jellegű munka, amit meg kell tanulni, de ebbe is szívesen belevágnék.

- No és mi lesz az élsporttal?
- Azt sem hagyom abba. Az idei szezonra még nem kezdtem el felkészülést, de ha beindul a munka, akkor úgy intézem majd, hogy az egyesületemben délelőtt edzhessek. Szerintem megoldható lesz, mert a nővérem, Kiss Adrienn az edzőm!

- A világversenyekre is fel tud készülni?
- Idén Bakuban rendezik a világbajnokságot, és előtte bizonyára lesz közös edzőtábor, amit természetesen nem az én tévés munkámhoz igazítanak, viszont nem is hagyhatom ki. De erre a kis időre vélhetően megoldható lenne a helyettesítésem a tévében. A vb egyébként még nagyon messze van, majd csak ősszel rendezik, s ennyire nem is nézek előre. És megmondom őszintén, most nem igazán tudom eldönteni, hogy valójában mit is szeretnék....

Fábik Tibor