Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnok Sebestyén Júlia kiváló rövid programmal kezdett a műkorcsolyázók országos bajnokságán. Póth Diána a tripla flipet elrontotta, de ezt a hibát leszámítva jól teljesített, Pádár Bianca viszont egyelőre nem győzte meg a szakvezetést arról, hogy neki is helye lenne a hó végi torinói Eb-re utazó magyar csapatban.

A 2004-es budapesti Eb-n negyedik helyezett Pavuk Viktória az ob első napján, szombaton a budapesti Jégcsarnokban csak a lelátón foglalhatott helyet. "A tavaly év végi bokasérülésem után már elkezdtem az edzéseket, a forgásokat és a lépéssorokat gyakorolom is, de ugrani egyelőre csak egyfordulatosakat tudok. Az Eb sajnos már elúszott számomra, de abban reménykedem, hogy a vb előtt lesz majd itthon felmérő verseny, és a márciusi moszkvai vb-re kijuthatok" - mondta el Pavuk Viktória.

Mint ismert, az Európa-bajnok Sebestyén Júlia és Pavuk tavalyi eredményének köszönhetően a hó végi torinói Eb-n már három női versenyzőt indíthatunk. Az ob-n a rövid programban Sebestyén Júlia hozta a tőle mostanában már megszokottnak tekinthető kiváló formáját (a Grand Prix-sorozatban Párizsban és Moszkvában is bronzérmes lett), s gyakorlatilag hibátlanul korcsolyázott.

A tripla flipje, a tripla Lutz, dupla toe-loop kombinációja és a dupla Axelja is szépen sikerült, mint ahogyan a forgásai, amelyek nehezebbek, mint eddig. "Apró hibáim ugyan voltak, de összességében elégedett vagyok, én is úgy érzem, hogy jól korcsolyáztam" - jegyezte meg Európa-bajnokunk, s edzői, Száraz András és Jurek Eszter sem voltak más véleményen. S ami lényeges; a pontozók sem. Sebestyén tartalomra 5,6-5,8, közötti pontszámokat (csak egy 5,6-os volt) kapott, kivitelre pedig minden zsűritagtól 5,8-at.

Forrás: [origo]
Póth Diána és koreográfusa, Jelena Ipakjan

A másodikként következő, korábbi Eb-4. Póth Diána lendületesen kezdett, remek tripla toe-loop, tripla toe-loop kombinációval nyitott, a tripla flipből viszont elesett. A dupla Axel neki sem okozott gondot. "Hetven százalékban elégedett vagyok, a tripla flipért kár..." - fogalmazott a versenyző, aki 5,0-5,3, illetve 5,5-5,8 közötti pontszámokat kapott.

A harmadik számú Eb-utazó helyére aspiráló Pádár Bianca is tud négyféle triplaugrást, de ezúttal a Lutz és a Salchow sem jött össze neki, csak a dupla Axel, s mindez a pontszámokban is megmutatkozott (3,3-4,4, 4,3-5,3). Amint a műkorcsolya szakbizottság vezetőjeként is ténykedő Jurek Eszter elmondta, Pádár sorsa, hogy mehet-e az Eb-re, a vasárnapi szabadkorcsolyázás után azonnal eldől.

"Csak olyan versenyzőt viszünk ki az Eb-re, akitől tisztes helytállást remélhetünk. Ezzel együtt még azt sem mondom, hogy kerüljön be a legjobb 24-be. Biancának ez a nap sajnos nem sikerült, de még nem dőlt el semmi, kíváncsi vagyok, hogyan teljesít a vasárnapi kűrben" - nyilatkozta a szakvezető.

eredmények, állás a rövid program után
nők: 1. Sebestyén Júlia 0,5; 2. Póth Diána 1,0; 3. Pádár Bianca 1,5
férfiak: 1. Tóth Zoltán 0,5; 2. Beck György 1,0

Fábik Tibor