Vágólapra másolva!
Hasba szúrták szombatra virradóra egy ecseri szórakozóhely előtt Matolcsi Józsefet, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) interkontinentális bajnokát. A sportolót súlyos sérüléssel kórházban ápolják.

A 28 éves kisközépsúlyú öklöző a mulató biztonsági őreként dolgozik, s az éjjel két verekedő között próbált rendet teremteni - mondta el Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A renitenskedőket Matolcsi kitessékelte az utcára, ahol a két férfi nekiesett, ütlegelni kezdték, majd egyikőjük késsel hasba szúrta a sportolót. Ezt követően mindketten elmenekültek. Matolcsi összeesett, a mentők a budapesti baleseti sebészetre szállították.

A rendőrség hamarosan elfogta a közelben a két gyanúsítottat, akik tagadták, hogy ők követték volna el a bűncselekményt, ám a szemtanúk felismerték őket. A két férfit őrizetbe vették, és a rendőrség indítványozza előzetes letartóztatásukat, súlyos testi sértés bűntette miatt.

Az MTI szombaton kora délután a baleseti sebészeten a sérült állapotáról érdeklődött, ám az ügyeletes orvos a sportoló kérésére hivatkozva nem adott felvilágosítást.