Vágólapra másolva!
A hét végén a fővárosi gyakorló Jégcsarnokban rendezik meg a műkorcsolyázók országos bajnokságát. A tavalyi budapesti Eb-n aranyérmes Sebestyén Júlia az új szezonban most szerepel először a hazai közönség előtt.

A hó végén a 2006-os téli olimpia házigazdája, Torinó rendezi az idei műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságot, amelyen az elmúlt évi budapesti Eb eredményei alapján a nőknél három, a férfiaknál egy versenyzőnk indulhat, valamint egy jégtánckettős.

Tavaly februárban az akkori nevén még csak Budapest Sportarénában Sebestyén Júlia aranyérmes lett, Pavuk Viktória pedig a negyedik helyen végzett, s e remek szereplésnek köszönhetően indíthatnánk idén még egy harmadik versenyzőt is. Ám Pavuk decemberben megsérült, az ob-n nem is indulhat, s bár az edzéseket már elkezdte, arra is minimális az esély, hogy ott legyen az Eb-n.

A magyar szövetség Sebestyén mellett a korábbi Eb-4. helyezett Póth Dianát már benevezte, s egyelőre nagy kérdés, hogy mi lesz a harmadik kvótánkkal. Mert ahhoz, hogy a még számításba jöhető Pádár Bianca megkapja a bizalmat a szakvezetéstől, a fiatal versenyzőnek meggyőző produkcióval kellene kirukkolnia az ob-n. Ellenkező esetben előállhat az a helyzet is, hogy hiába van három kvótánk, csak kettőt veszünk igénybe.

Forrás: [origo]
Sebestyén Júlia a "házi múzeumában" az Eb-arannyal

Eb-győzelme óta Sebestyén Júlia tavaly év végén az Art on Ice gálán ugyan már korcsolyázott itthon, ám az új versenyprogramjait, amelyekkel a párizsi és a moszkvai Grand Prix-n is bronzérmes lett, most először mutatja be hazai közönség előtt: "A torinói Európa-bajnokságig még van három hét, de remélem, hogy már a mostani hét végén is nagyon jó formában leszek. Már csak azért is, mert hosszú idő után végre újra hazai közönség előtt versenyzek, s nem szeretnék csalódást okozni, másrészt ez az ob is ugyanolyan fontos verseny a számomra, mint bármelyik másik az év során" - nyilatkozta az [origo]-nak Sebestyén Júlia.

A férfiaknál Tóth Zoltán már ugyancsak biztos Eb-résztvevő, mint ahogy a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős is. (Jégtáncban már tavaly év végén megrendezték az ob-t, s ezt a papírformának megfelelően Hoffmannék nyerték.)

A budapesti gyakorló Jégcsarnokban az ob programja szombaton és vasárnap is 9.30-kor kezdődik, de mindkét napon az utánpótlás mezőnye lép először jégre. A felnőtteknél a rövid program szombaton 11, a szabadkorcsolyázás vasárnap 13 óra után várható.

Fábik Tibor