Vágólapra másolva!
Cseh László mostantól nem kíván a Bp. Spartacus színeiben versenyezni, mivel egyesülete hónapok óta vele és sporttársaival szemben nem teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Döntésének hátterét közleményben indokolta meg az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnok úszó, aki zavartalan, nyugodt további pályafutása érdekében inkább lemond az egyesület beígért támogatásáról, mint hogy ez az áldatlan állapot folytatódjék.

Hajlandó - szögezte le a válogatott versenyző - bármely egyesület színeiben, minden ellenszolgáltatás nélkül szerepelni, de a hitegetéseket, az ígérgetéseket megelégelte, s természetesen, ha erre igény van, a magyar válogatottat erősíteni kívánja, mert célja változatlanul a világelsőség kivívása.

Cseh László továbbra is Turi György irányítása mellett szeretne készülni, amennyiben nem tiltják ki a Kőér utcai uszodából. Úgy érzi, erre a méltatlan helyzetre nem szolgált rá, mindenkor a legjobb tudása szerint és szerződésben vállalt kötelezettségeinek maximálisan eleget téve teljesített.

Az úszó döntéséről a pénteki közleménnyel párhuzamosan tájékoztatta Pazár Sándort, a Budapesti Spartacus elnökét és Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, egyúttal köszönetet mondott azért, hogy az egyesület "a mai nappal bezárólag lehetőséget adott arra, hogy színeiben sportolhasson".