Vágólapra másolva!
A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége nem hosszabbította meg Hammerl László szövetségi kapitány december 31-én lejáró szerződését.

A novemberben választott elnökség budapesti ülésén határozott így, ugyanakkor nem nevezett ki új embert a Nemzet Sportolója címmel is kitüntetett távozó szakvezető helyére. A válogatottal kapcsolatos szakmai döntéseket a jövőben a négy szakágvezető hozza meg, míg az adminisztrációs feladatokat Jenei István látja majd el.

Krzyzewsky Miklós, az MSSZ elnöke elmondta, valószínűleg a szezon végéig, azaz szeptember 30-áig nem jelölnek ki új kapitányt, addig a most meghatározott feltételek szerint folyik majd a munka a válogatott körül.

Az elnök jelezte, a korábbi szakágvezetők közül csak a koronglövők "első embere", Vasvári Erzsébet maradt meg posztján, a másik három esetében ugyanakkor változás történt: a puskásoknál Kisvárdai István váltja Kissné Oroszi Editet, a pisztolyosoknál Plichta Györgyi Tesánszki Mihályt, míg a futócéllövőknél Laczik Zsolt Jenei Istvánt. Mind a négy szakember megbízatása szeptember 30-ig szól.