Vágólapra másolva!
Szombaton a Jégszínházban tartotta rendkívüli közgyűlését a Magyar Súlyemelő Szövetség. A hely szelleme nem igazán érvényesült, még véletlenül sem lehetne hűvös, de még langyos hangulatúnak sem nevezni az összejövetelt, melynek összehívását az tette szükségesség, hogy az eredetileg 18 tagú elnökség létszáma nyolc tag kilépése után tíz fősre csökkent. Márpedig az alapszabály előírja, hogy az elnökség létszáma nem fogyatkozhat az eredeti létszám kétharmadánál kevesebbre.

A küldöttek apránként gyülekeztek - az éjjel lehullott ónos eső alaposan megnehezítette a közlekedést -, végül az eredetileg kitűzött időpontnál fél órával később, délelőtt tizenegykor megkezdődött a közgyűlés. Némi meglepetésre megjelent Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, akit az MSSZ november 23-i ülésén 8:4-es szavazataránnyal nem javasolt a nemzetközi szövetség elnöki posztjára - március 3-án lesz az IWF tisztújító közgyűlése. Ajánnal szemben az volt a kifogás, hogy - Dolovai Tamás, az MSZSZ elnöke szerint - nem tett meg mindent az athéni olimpián doppingügybe keveredett magyar emelők - Kecskés Zoltán, Kovács Zoltán és Gyurkovics Ferenc - úgymond "megmentése" érdekében.

Ha valamennyi, szavazásra jogosult küldött jelen lett volna - az első tizenöt helyezett szakosztály két-két, a többi egy-egy vokssal rendelkezik -, akkor 63 szavazat érkezhetett volna, a határozatképességhez 50 százalék plussz egy voks, azaz 32 volt szükséges. Ez bőven megvolt, a közgyűlés kezdetén 40, a szavazás elkezdésekor 42 volt az ominózus szám.

Az esemény váratlan - legalábbis a kívülálló számára váratlan - bejelentéssel kezdődött: Dolovai Tamás - miután dióhéjban ismertette az athéni olimpia kezdete óta történeteket, kiemelve a három doppingesetet - bizalmi szavazást kért személyével kapcsolatban.

A szavazás eredménye 30:11 volt, azaz már-már elsöprő többséggel állt ki a magyar súlyemelő társadalom a jelenlegi elnök mellett.

A szavazás előtt egyébként Aján Tamás is elmondta a maga verzióját az Athénban, illetve az olimpia óta történtekkel kapcsolatban. Mondandójának lényege: egyszerűen semmit sem tehetett, neki, mint az IWF elnökének semmi befolyása nem volt a doppingvizsgálatokra, hiszen az a NOB hatáskörébe tartozott.

Ettől függetlenül Dolovai mögött sorakozott fel a szakosztályok túlnyomó többsége, s a szavazás után az elnök a következőket mondta: "Végtelenül boldog, sőt, büszke vagyok arra, hogy kiállt mellettem a magyar súlyemelősport derékhada. Mindezt úgy értelmezem, hogy nekem van igazam, a sportág értékeli erőfeszítéseimet".

A továbbiakban már nem történt semmi említésre méltó - Aján a bizalmi szavazást követően egyéb elfoglaltságára hivatkozva távozott -, majd megválasztották az elnökség megüresedett nyolc helyére az új tagokat.

Ch. Gáll András