Vágólapra másolva!
Vasárnap éjfélkor megérkezett Magyarországra Julio Pablo Chacón, Nagy "Csonttörő" Jánosnak, a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú interkontinentális bajnokának szombati ellenfele.

Az argentinok korábbi világbajnoka eredetileg délben landolt volna Ferihegyen, ám stábjával lekésték Rómában a csatlakozást, így csak késő éjszaka foglalhatták el szállásukat.

A Nemzetközi Boksztanács (IBC) világbajnoki övéért, valamint a WBO hivatalos kihívói pozíciójáért kiírt mérkőzésre Győrben kerül sor.

A gála főmérkőzését nagy várakozás előzi meg, hiszen az a két bokszoló tavaly októberben rendezett meccsének visszavágója is lesz egyben. Az akkori összecsapást Csonttörő vitatott körülmények között - mélyütéssel - technikai KO-val nyerte.

Nagy János az egyetlen magyar profi ökölvívó, aki mind a négy nagy szervezet (WBC, IBF, WBA, WBO) világranglistáján az első tízben található.