Vágólapra másolva!
Ilyen még nem volt a magyar súlyemelésben: mindkét nemnél az összes korosztály országos bajnokságát - a felnőttől a kölyökig - egy időben és egyazon színhelyen bonyolítják le: a 2004-es ob-nek e hét végén, péntektől vasárnapig Nyíregyháza ad otthont.

A Zrínyi Ilona Gimnázium tornacsarnokában vonulnak fel és emelgetik három napon át a súlyzókat a honi erős emberek, akik részben költségtakarékosságból - nincs pénzük sem a kluboknak, sem a szövetségnek arra, hogy több helyen, más-más időpontban legyenek a különböző bajnokságok -, részben az athéni olimpia miatt lesznek "összezárva" a legfiatalabbaktól a legöregebbekig ezen a víkenden.

Az augusztusi nyári ötkarikás játékokon indulók közül eleve nem állhat rajthoz Nyíregyházán az a három emelő - Gyurkovics Ferenc, Kecskés Zoltán és Kovács Zoltán -, akinek az athéni doppingvétség miatt versenyzési jogát a nemzetközi szövetség (IWF) felfüggesztette, s ügyük jogi útra terelését követően esetükben - mellettük vagy ellenük - a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) fog majd határozatot hozni.

Az olimpiai szereplők közül hiányoznak az idei ob-ról azok is, akik amúgy ott lehetnének a nyírségi fővárosban. Csakhogy éppen az év eleje óta tartó több hónapos felkészülés, majd az athéni játékok utáni leeresztés s ezáltal a nem kellő forma miatt a hírek szerint nem lép pódiumra sem Feri Attila (bár ő nevezett), sem Tancsics László, továbbá a távolmaradók listáját gyarapítja az olimpiai ezüstérmes Krutzler Eszter, s a görög fővárosban egyformán negyedikként végzett másik két magyar női súlyemelő, Likerecz Gyöngyi és Varga Viktória is.

A koedukált felnőtt és utánpótlás országos bajnokságon így is hatalmas mezőny sereglik össze, legalább is a fiatalabbaknál, hiszen a kölyök, az ifjúsági és a junior kategóriákban a két nemnél együttesen csaknem 250-en neveztek. A felnőtteknél már "árnyaltabb" a kép, hiszen a nőknél összesen is csak 29 induló található úgy, hogy példának okáért az 53 kg-ban senki sem nevezett. A 90 fős férfimezőnyben pedig a versenypódiumra állók sorában - lévén nyílt bajnokságról szó - a sokszoros veterán világelső, 1945-ös születésű kecskeméti Kasza György is ott lesz, jelesül az 56 kilósok között, abban a súlycsoportban, ahol Kapczár Mihály és Takács Tamás személyében éppenséggel két 1988-as fiatalember is szerencsét próbál.

Korosztályos harc is várható tehát, jóllehet a 2004-es, korcsoportos közös magyar bajnokságra még így sem fogható rá, hogy korszerű is egyszersmind.