Vágólapra másolva!
Id. Balzsay Károly valójában a szombaton befejeződött 81. országos ökölvívó-bajnokságon debütált szövetségi kapitányi minőségében. A szokatlan - de telitalálatnak bizonyuló - helyszínen, Kiskunmajsán rendezett seregszemlén csupán egyvalaki, Bedák Zsolt tudta megvédeni tavalyi címét (54 kg-ban), míg öccse, Pál 51 kg-ban diadalmaskodott, jóllehet ő 2003-ban 48 kg-ban nyert. A szövetségi kapitány értékelésében a pozitív elemek vannak túlsúlyban.

"Több, mint száz résztvevő, számos súlycsoportban izgalmas, színvonalas döntők, s csupán egyetlen lyukas kategória, a szupernehéz - így összegezhetném a bajnokság tapasztalatait dióhéjban" - kezdte Balzsay, akinek dolgát az a körülmény is megkönnyíti, hogy immár nem kell tartania az óhatatlan szülői részrehajlás gyanújától, hiszen fia, ifjabb Balzsay Károly az athéni olimpia után átlépett a profik táborába.

- Ki volt ön szerint az országos bajnokság legjobbja?
- Dudás Tibor. A Vasas 60 kilós junior vb-bronzérmese parádézott, mintha megkönnyebbült volna attól, hogy Káté Gyula felment 64 kilóba. Jobb is ez így, hiszen luxus lett volna, ha a két klasszis bunyós közül csak az egyik tudott volna indulni világversenyen.

- S melyik döntő eredményét tartja a legnagyobb meglepetésnek?
- Nem is vitás, hogy a 69 kilós súlycsoportét. Balog Vilmos 1996 óta először nem lett bajnok, a szinte hazai ringben bokszoló kecskeméti Mészáros Ferenc energikus teljesítménnyel, 39:23-as pontozással megérdemelten verte.

- Mit szól a fia által üresen hagyott súlycsoport, a 75 kiló küzdelmeihez?
- Nem üres az, hál' istennek. Szellő Imre személyében igazán méltó kezekbe került az aranyérem.

- A talán legjobb magyar amatőr bokszoló, Bedák Pál kirándulása az 51 kilóba hogyan sikerült?
- Végül is simán verte Oltványit a döntőben, de neki a 48 kiló az igazi "hazája". Vagyis a legalacsonyabb súlycsoportban kell indulnia nemzetközi eseményeken, mert 51 kilóban kevés az esélye. Persze nem leányálom a fogyasztás, főleg úgy, hogy nappali tagozatos szakközépiskolába jár, s csak napi egy edzés "fér bele". No és persze oda kellene figyelni a helyes táplálkozásra, ha valaki pörköltet eszik pörkölttel, akkor természetes, hogy elszalad a súlya...

- Hogyan értékeli Szűcs István visszatérését?
- Remekül bokszolt, a 81 kilóban ő biztos válogatottnak számít.

- December 13. és 19. között Marokkóban szerepel a válogatott a Király-kupán. Kikkel?
- Bedák Pál, Bedák Zsolt, Ladányi Róbert, a 69 kilós Szili István, Szűcs István és a 91 kilóban bronzérmes Turgonyi Bálint utazik a tornára.

Ch. Gáll András