Vágólapra másolva!
Victor Conte, a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű mesterséges doppingszert kifejlesztő laboratórium (BALCO) vezetője megdöbbentő nyilatkozatot adott az ABC televíziónak: állítása szerint Marion Jones, a háromszoros olimpiai bajnok sprinter többször előtte adta be magának a növekedési hormont.

"Miután elmagyaráztam neki, mit csináljon, ott a szobámban, a szemem előtt fecskendezte be a combjába a szert" - állítja a tavaly kirobbant doppingbotrány fő vádlottja. Conte elmondása szerint, a 2000-es sydneyi játékok előtt kezdték meg a kúrát, s a későbbiekben is folytatták.

"A nyilvánosságot kérjük meg, hogy döntse el, a 42 pontban vádolt Conténak vagy az ország egyik legelismertebb sportszemélyiségének hisz" - reagált az interjúra a szupersztár ügyvédje.

Azt nem lehet tudni, hogy a BALCO-vezér miért éppen most, több mint egy évvel az eset kirobbanását követően határozta el magát a megrendítő vallomásra. Ő mindenesetre azt állítja, hogy csak azt szerette volna, ha mindenki megtudja az igazságot.

A 2003-as évet gyermeke születése miatt kihagyó atléta tulajdonképpen már tavaly az ügy nyomozóinak látókörébe került, miután egyértelművé vált, hogy ő is a BALCO ügyfélkörébe tartozott, ugyanakkor párjával, a 100 méteren világcsúcstartó Tim Montgomeryvel ellentétben őt nem vádolták meg doppingolással. Montgomery számára az Egyesült Államok Doppingellenes Bizottsága (USADA) életfogytig tartó eltiltást javasolt.