Vágólapra másolva!
A címvédő, második helyen kiemelt Andy Roddick magabiztosan jutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen, a nők mezőnyében ugyanakkor kiesett a még versenyben lévők között legmagasabban rangsorolt játékos, Serena Williams (3.).

A hazai közönség egyik kedvence, Roddick a spanyol Tommy Robredót verte három sima szettben, mindössze 1 óra 33 perc alatt, így továbbra is játszmaveszteség nélkül menetel a végső győzelem felé. Tagja lett a negyeddöntő mezőnyének a svéd Joachim Johansson és a német Tommy Haas is, előbbi a francia Michael Llodra, utóbbi a cseh Tomas Berdych ellen nyert könnyedén. A negyeddöntőben Roddick-Johannson és Haas-Hewitt (ausztrál, 4.) párharcra kerül sor.

A nőknél amerikai rangadót rendeztek az elődöntőbe jutásért: Serena Williams Jennifer Capriatival csapott össze. A 2 óra 6 perces csata felvonultatott mindent, amit csak a szurkolók kívánhatnak: remek játékot, küzdelmet és drámát. Az első játszmát a színes bőrű sztár nyerte, majd riválisa egyenlített. A harmadik, döntő szett elején a portugál vezetőbíró kiélezett helyzetben felülbírálta Williams egyik - a vonalbíró által jónak ítélt - labdáját, ami láthatóan feldühítette és kizökkentette a játékost. A folytatásban Capriati 5:4-nél a mérkőzésért adogathatott, és ismét némi segítséget kapott a bírótól, aki - sokakkal ellentétben - újra kint látott egy Williams-labdát.

"Valószínűleg pillanatnyi elmezavarban szenvedett. Úgy érzem, hogy csalás áldozata lettem. Nagyon felzaklatott ez az egész, rettenetesen mérges vagyok" - kommentálta a történteket a találkozó után Serena Williams. A US Open szervezői gyorsan döntöttek, s kizárták a folytatásról a találkozó játékvezetőjét, a portugál Mariana Alvest.

"Már közöltem vele a döntést. A televíziós visszajátszás megtekintése egyértelművé tette, hogy rosszul határozott, amikor felülbírálta a vonalbírót" - mondta Brian Earley, a torna játékvezetői testületének vezetője.

Capriati az orosz Jelena Gyementyijevával (6.) játszik majd a fináléba kerülésért.

férfi egyes, nyolcaddöntő:
Roddick (amerikai, 2.) - Robredo (spanyol, 18.) 6:3, 6:2, 6:4
J. Johansson (svéd, 28.) - Llodra (francia) 6:2, 6:3, 6:2
Haas (német) - Berdych (cseh) 7:6 (8-6), 6:1, 7:5

női egyes, negyeddöntő:
Capriati (amerikai, 8.) - S. Williams (amerikai, 3.) 2:6, 6:4, 6:4