Vágólapra másolva!
Továbbra is ellenállhatatlanul menetel a címvédő Andy Roddick az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen. A hazai közönság előtt szereplő klasszis a 2. fordulóban mindössze hét játékot vesztett a nagy tehetségnek tartott spanyol Rafael Nadal ellen.

Kiesett viszont a tavaly döntős Juan Carlos Ferrero: a 7. helyen kiemelt, sérüléssel küszködő csillagot - aki a nyitókörben is ötszettes mérkőzésre kényszerült - az osztrák Stefan Koubek búcsúztatta remek színvonalú, nagy csatában.

Ennél is meglepőbb, hogy a harmadik helyen kiemelt spanyol Carlos Moyá ötszettes, drámai küzdelemben kikapott a belga Olivier Rochustól, így nem jutott a nyolcaddöntőbe. Rochus eddig a korábbi években négyszer lépett pályára a New York-i viadalon, és egyszer sem tudott győzni, ezúttal azonban remek teljesítményt nyújtott. A két játékos korábbi két párharcát az egyesült államokbeli Grand Slam-tornán 1998-ban elődöntős spanyol klasszis nyerte, de most nem volt ellenszere az elvesztett első játszma után nagyszerű játékkal előrukkoló, kitartó belgával szemben. A meccs 3 óra 38 percig tartott.

A nőknél a wimbledoni bajnok Marija Sarapova kiesése volt a legnagyobb meglepetés: a hetedik helyen kiemelt, 17 éves orosz sztárt az ausztráliai Grand Slam-torna 1995-ös és a Roland Garros 2000-es győztese, a francia Mary Pierce verte meg három játszmában.

Eredmények, férfiak:
egyes, 2. forduló, (a 32 közé jutásért):
Roddick (amerikai, 2.) - Nadal (spanyol) 6:0, 6:3, 6:4
Koubek (osztrák) - Ferrero (spanyol, 7.) 7:6 (7-2), 4:6, 6:7 (6-8), 6:2, 6:3
Juzsnij (orosz) - Nalbandian (argentin, 8.) 6:7 (4-7), 6:3, 7:5, 2:6, 6:4
Melzer (osztrák) - Spadea (amerikai, 23.) 6:3, 4:6, 3:6, 6:3, 6:4
J. Johansson (svéd, 28.) - Gambill (amerikai) 6:4, 7:5, 7:5
Canas (argentin, 29.) - Volandri (olasz) 6:4, 7:5, 6:1
Lopez (spanyol, 30.) - Kohlschreiber (német) 7:5, 7:5, 6:7 (5-7), 1:6, 6:2
Peya (osztrák) - Enqvist (svéd) 1:6, 6:3, 6:3, 6:2
Davigyenko (orosz) - Söderling (svéd) 6:1, 2:6, 7:5, 6:4
Llodra (francia) - Seppi (olasz) 6:0, 6:3, 3:6, 6:3
Beck (szlovák) - Pless (dán) 6:1, 7:6 (7-3), 7:5
Berdych (cseh) - Ketola (finn) 6:3, 7:6 (7-1), 6:3
Mello (brazil) - Sanchez (spanyol) 6:1, 6:1, 6:3

3. forduló (a 16 közé jutásért):
Kiefer (német, 19.) - T. Johansson (svéd) 6:4, 6:0, 6:1
Pavel (román, 16.) - Li (dél-koreai) 6:4, 6:2, 1:6, 1:6, 6:4
Rochus (belga) - Moyá (spanyol, 3.) 4:6, 6:4, 6:3, 6:7 (5-7), 7:5

nők:
egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
S. Williams (amerikai, 3.) - Golovin (francia, 30.) 7:5, 6:4
Capriati (amerikai, 8.) - Dusevina (orosz) 6:0, 6:7 (4-7), 6:3
Zvonarjeva (orosz, 10.) - Zuluaga (kolumbiai, 23.) 6:4, 7:5
Schnyder (svájci, 15.) - Hantuchova (szlovák) 6:4, 4:6, 7:6 (8-6)
Schiavone (olasz, 16.) - Haynes (amerikai) 6:3, 7:6 (7-3)
Henin-Hardenne (belga, 1.) - Raymond (amerikai) 6:4, 6:3
Pierce (francia, 27.) - Sarapova (orosz, 7.) 4:6, 6:2, 6:3
Petrova (orosz, 14.) - Farina Elia (olasz, 19.) 4:6, 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)
Daniilidu (görög, 29.) - Sakvetadze (orosz) 6:4, 6:2