Vágólapra másolva!
Miguel Indurain, a Tour de France ötszörös győztese szerint az amerikai Lance Armstrong nem minden idők legjobb országúti kerékpárosa.

"Lance hat Tour-sikerével a francia körverseny történetének legeredményesebbje, de nagyon sok versenydiadal hiányzik ahhoz, hogy mindent egybevetve ő legyen a valaha volt legjobb" - mondta az athéni olimpián tartozkodó egykori világklasszis, aki 1991 és 1995 között nem talált legyőzőre a Touron.

Az 1996-ban időfutamban olimpiai bajnok spanyol sztár szavait támasztja alá, hogy Armstrong a hat egymást követő Tour-győzelme mellett "csak" egy világbajnoki aranyérmet, egy Sydneyben szerzett olimpiai bronzérmet, valamint néhány egynapos viadal megnyeresét tudja felmutatni, míg az 5 ötszörös győztes mindegyike legalább egyszer diadalmaskodott a másik két háromhetes viadalon, tehát az olasz vagy a spanyol körversenyen.

Ez azzal magyarázható, hogy az amerikai fenomén minden évben kizárólag a legrangosabb körversenyre készül, s más jelentős versenyeken - mint például a Giro d'Italián vagy a Vueltán - nem áll rajthoz. "Öten vagyunk, akik ötször nyertünk a Touron, míg Armstong hatszor. Mindannyian korunk legjobbjai voltunk, de kiemelni nem lehet egyikünket sem" - mondta Indurain.